tengeri vágy

A tenger lassan ringott a hold ezüstje alatt,
mezítláb léptünk, s a homok puhán tapadt.
A szél hajadba túrt, én csak néztelek,
a hullámok morajában közelebb léptem.

Bőrödön sós fény csillant, mint apró csillagok,
a csendben minden sóhaj messzebbre hatott.
Válladhoz ért kezem, s megállt egy pillanatra,
mintha az éj is várna egyetlen mozdulatra.

A horizont vörös tüze lassan kialudt,
körénk az éjszaka bársonya borult.
Nevettél halkan, s a tekinteted rám talált,
a szívem vadabb ritmust vert, mint a tenger árja.

Közelebb hajoltál, elnémult a világ,
csak a sós levegő és a szívdobbanás maradt.
Ajkunk között ott remegett minden kimondatlan szó,
a vágy, mint meleg szél, suhant át a parton.

A hullámok lábunknál fehér habot vetettek,
miközben egymás csendjében elvesztünk ketten.
A holdfény válladra simult, mint puha selyem,
s én azt kívántam, bárcsak megállna az idő velem.

A hajnal első fénye lassan ránk talált,
a tenger őrizte titkunkat tovább.
A homokba rajzolt nyomunkat elmosta az ár,
de bennünk az éjszaka emléke örökké jár.