Lobbanás

Egyetlen pillantás, s a csend felizzik,
a szív a másik ritmusához igazodik.
Kezed árnyéka vállamon megpihen,
mint nyári szellő a búzamezők felett.
Az alkony bíbor fátyla ránk simul,
a világ lassan mögöttünk elcsitul.
Csak a közelség halk varázsa marad,
és két dobbanás, mely egymásra akad.
Nem kér a vágy hangos ígéreteket,
elég egy mosoly, egy lopott tekintet.
Az éjszaka titkát a csillagok őrzik,
míg a percek egymásba olvadnak csendig.
S amikor a hajnal felébreszti az eget,
megmarad bennünk egy finom remegés:
annyi, mint egy csók emléke a szélben,
amely újra és újra hazatalál a szívben.