Parázsló csend

Az este fátyla lágyan átölel,
szemedben ezer kimondatlan jel.
Közelebb húzol, lassan, nesztelen,
a csend beszél helyettünk kedvesen.
Érintésed, mint nyári szellő, lágy,
felébreszti bennem a régi vágy.
Bőröd melege átjár csendesen,
s megáll a világ egy ölelésben.
Ajkunk között a távolság elfogy,
szívünk ritmusa egy dallammá olvad.
A hold vigyáz ránk odafenn némán,
míg az éj táncol körülöttünk puhán.
Nincs más, csak a perc és a közelség,
egy lopott mosoly, egy mély lélegzet még.
S mire a hajnal arany fénye felragyog,
egymás tekintetében tovább ragyogunk.