Gwen Crystal és Andris

Andris nem kérdezett többet.
Nem volt szükség rá.
Gwen már érezte, hogy eldőlt. A levegő megváltozott körülöttük, mintha egy szűkebb térbe léptek volna, ahol minden mozdulatnak súlya van.
Andris a könyökénél fogva vezette el a pulttól. Nem szorította. Pont ez volt a lényeg. Gwen akkor is ment volna, ha csak egy pillantással hívja.
Egy csendesebb sarokban álltak meg. Andris szembefordult vele, olyan közel, hogy Gwennek fel kellett emelnie az állát, ha a szemébe akart nézni.
– Most figyelsz rám – mondta Andris halkan. Nem parancs volt. Állítás.
Gwen bólintott. A tenyerei enyhén remegtek, ezért összefonta az ujjait maga előtt. Andris észrevette.
– Ne bújj el – mondta, és finoman széthúzta Gwen kezét. Nem sietett. – Így jobb.
A mozdulat egyszerű volt, mégis intim. Gwen szíve a torkában dobogott. Andris tekintete végigpásztázta – nem mohón, hanem értékelve, mintha egy döntést erősítene meg magában.
– Pont ilyen akartál lenni – folytatta. – És pont ezért vagy itt.
Andris ujjai Gwen derekára csúsztak. Nem simogatott. Tartotta. Megállapította a helyét. Gwen teste ösztönösen igazodott hozzá.
– Nézz rám – mondta Andris.
Gwen felnézett. A pillanat feszült volt, de nem ijesztő. Inkább… beteljesülő.
Andris közelebb hajolt, a hangja Gwen fülénél volt már.
– Amit most csinálok, azt azért csinálom, mert engeded – suttogta. – És mert tudom, hogy ezt vártad.
Egy rövid szünet. Elég hosszú ahhoz, hogy Gwen bármikor kiléphessen.
Nem tette.
Andris végül hátrébb lépett egy fél lépést. Pont annyit, hogy a hiány azonnal érezhető legyen.
– Gyere velem – mondta. – Most már én mutatom az irányt.
És Gwen ment.Andris tekintete elsötétült egy pillanatra.
Mintha túl sokáig tartotta volna kézben azt, amit nem lehetett.
Egy lépéssel közelebb lépett, majd hirtelen Gwen arcát fogta közre a kezével. Nem durván — elszántan. Nem volt több kivárás.
A csók vad volt.
Nem finom, nem kérdező. Olyan, mintha Andris ezzel akarná elhallgattatni mindazt, amit eddig kontroll alatt tartott. Gwen meglepődött, de csak egy szívdobbanásnyi ideig. A teste azonnal válaszolt.
Visszacsókolt.
Andris ajkai követelőzőek voltak, a közelség perzselő. Gwen ujjai ösztönösen kapaszkodtak Andris kabátjába, mintha ezzel tartaná magát a földön. A világ beszűkült erre az egy pontra: levegő, érintés, íz.
Andris homlokát Gwenének nyomta egy pillanatra, a lélegzete szaggatott volt.
– Ezt akartad – mondta rekedten.
Nem kérdés volt.
Gwen nem válaszolt.
Újra megcsókolta.
Ebben a mozdulatban benne volt minden, amit eddig elfojtott: a vágy, hogy nőként lássák, hogy kívánják, hogy ne kelljen magyaráznia. Andris kezei biztosan tartották, mintha azt mondanák: itt vagy, és ez most elég.
Amikor elszakadtak egymástól, mindketten tudták, hogy ez már nem játék.
Csak egy pillanat volt.
De mindent megváltoztatott.