Az őszi fények édes tánca

Balázs megremegett,nem a hűvös októberi levegő miatt,hanem Márk közelségétől. A park padján ültek, ahonnan látszott a tó tükrén megcsillanó, aranyló őszi naplemente. Balázs félrehúzta a sálját, amely gondosan elrejtette a nyakát.
​„Még mindig az az ijedt kisfiú vagy, akit az első randinkon megismertem?” – súgta Márk, miközben finoman megfogta Balázs kezét. Meleg tenyere tökéletesen illeszkedett az övébe, és ez a pillanatnyi érintés minden kétséget eloszlatott.
​Balázs felsóhajtott, és szívét valami mély, meleg érzés öntötte el. Márk szeme olyan volt, mint a méz – Balázs mindig is el tudott veszni bennük.
​„Nem vagyok ijedt,” suttogta vissza, de a hangja elárulta. „Csak... nem hiszem el, hogy ez a boldogság valódi. Hogy te valódi vagy.”
​Balázs az elmúlt hónapokat mintha egy tündérmesében élte volna. Márk minden rezdülésével megmutatta, hogy ő az a biztonságos kikötő, amire mindig is vágyott. Az apró, gondoskodó gesztusok – a reggeli kávé, az a bizonyos párnahuzat, a spontán kirándulások – olyan érzelmi köteléket szőttek kettőjük között, amit Balázs soha nem tapasztalt.
​Márk óvatosan megfordította Balázst, hogy a szemébe nézhessen. A tó vize nyugodt volt, de Balázs lelkében vihar dúlt. Egy érzelmi vihar, amely egyszerre volt félelem és hihetetlen boldogság.
​„Ez valódi, Balázs,” mondta Márk, hangjában a meggyőződés erejével. „És a legszebb dolog, ami velem történt.” Aztán lassan, gondosan behajolt, megérintette Balázs arcát, és ajkukat összeérintette.
​A csók lassan kezdődött, tele ígérettel és a már megélt emlékek édességével. Balázs szeme lehunyt, és hagyta, hogy az érzelmek hulláma elragadja. Ez a csók nem volt sürgős; ez volt a bizalom, a megértés és a mély, tiszta szeretet csókja. Megérezte Márk szívverését, amely ugyanolyan gyorsan dobogott, mint az övé.
​Amikor elváltak, Márk homlokát Balázséén pihentette. A nap már lebukott, és a park lámpái lágyan világították meg őket.
​„Szeretlek, Balázs,” mondta Márk, és ez a két szó áthatolt Balázs minden kétségén.
​Balázs elmosolyodott, könnyek csillogtak a szemében. „Én is szeretlek, Márk. A világon mindennél jobban.”
​A szerelem ott volt a padon, az őszi fények utolsó sugaraiban, egy meleg ölelésben, amely mindent elmondott.
​Szeretnéd, hogy Balázs és Márk történetét a közös jövőjük felé vigyem, vagy esetleg egy korábbi, meghatározó pillanatukat meséljem el?