Találkozó

Az este lassan ereszkedett a városra, az ablakokon át beszűrődő fények aranyszínű árnyékokat rajzoltak a falra. A levegőben volt valami feszültség, az a fajta, amit nem lehet megmagyarázni, csak érezni. Amikor belépett a szobába, a pillantásuk azonnal találkozott, mintha már régóta várták volna ezt a találkozást. Nem volt szükség szavakra. A csend beszélt helyettük.

Közelebb lépett hozzá, lassan, szinte óvatosan. A mozdulata nem volt sietős, inkább feszült és ígéretes. Ahogy megállt előtte, érezte a teste melegét, a közelséget, amitől hirtelen minden gondolat lelassult. Egy ujj finoman végigcsúszott a karján, alig észrevehető érintés volt, mégis végigfutott tőle a borzongás. A szemében már nem volt kétség, csak vágy és egy halk, mély bizalom.

Amikor végül megcsókolta, az nem volt heves és elsietett. Inkább lassú, puha, elnyúló érintés, ami fokozatosan vált egyre mélyebbé. Az ajkak találkozása olyan volt, mintha régóta visszatartott lélegzet szabadult volna fel. A kezek nem rohantak, csak felfedeztek: hát, derék, váll, minden mozdulatnak súlya volt. Ahogy közelebb húzta magához, a testük szinte magától simult össze.

A szoba már nem létezett körülöttük. Csak a bőr melege, a légzés ritmusa és az a lassan kibontakozó feszültség, amely egyszerre volt gyengéd és egyre mélyebben izzó. A csókok lassan vándoroltak, nem követelve semmit, csak ígérve. Minden érintés azt üzente: itt vagyok, és most csak mi számítunk.

Amikor a homlokát a mellkasához hajtotta, hallotta a szívverését, erős, nyugodt, mégis izgalomtól felgyorsult ritmusban. A keze a hátán nem birtokolni akart, hanem megtartani, megvédeni azt a törékeny pillanatot, ami ott született köztük. A bőrük összeért, és a melegség már nem csak fizikai volt, hanem valami mélyebb, bensőségesebb érzés.

Nem volt szükség sietségre. Az idő mintha alkalmazkodott volna hozzájuk, minden másnál lassabban haladt. A vágy nem robbant, hanem fokozatosan épült, mint egy csendes tűz, amely egyre fényesebben izzik. A tekintete újra az övébe fúródott, és abban a pillantásban benne volt minden: kíváncsiság, sóvárgás, gyengédség és egy csendes ígéret arra, hogy ez a közelség nem csak pillanatnyi menekülés.

A szenvedély nem hangos volt, hanem mély. Nem sürgetett, hanem hívott. És amikor végül egymásba feledkeztek, nem csak a testük találkozott, hanem valami sokkal törékenyebb is: a bizalom, a vágy és az az őszinte érzés, hogy ezen az estén nem kellett semmit eljátszaniuk. Csak önmaguk lehettek, két felnőtt lélek, akik egy röpke időre ugyanabban az ütemben lélegeztek.