Édes ígéret

Egy hét telt el.

Azóta is a szavai kísértettek: „Volna kedved máskor is így sütizni?” – újra és újra lejátszottam magamban, mintha titkos kód lenne, ami egy másik világba vezet. És most, szombat délután, ugyanabban a forgatagban találtam magam. Csak egy dolog volt más: tudtam, hogy ő is itt lesz.

Amikor megláttam, a szívem kihagyott egy ütemet. Ezúttal nem a tömeg közepén ült, hanem egy félreeső kis kávézóban, ahol a nagy ablakokon keresztül beszűrődött a késő nyári napfény. Előtte egy szelet csokoládétorta feküdt, gazdagon díszítve málnával és tejszínhabbal. Már messziről éreztem, hogy ez a találkozás nem lesz olyan ártatlan, mint az előző.

Leültem vele szemben, és mielőtt még bármit mondhattam volna, huncut mosollyal odébb tolta a tányért:
– Kóstold meg… de csak akkor, ha elbírod a következményeket.

Egy pillanatra megdermedtem, aztán villát ragadtam. A sütemény krémes volt, selymes, de a legédesebb mégis az, ahogy figyelt közben. Amikor a krém egy apró darabja az ujjamra tapadt, nem nyúlt szalvétáért – helyette finoman felemelte a tekintetét, majd előrehajolva, lassan letörölte a saját ujjával. A levegő megfeszült köztünk.

– Látod? – suttogta. – Egy sütivel is lehet játszani.

A játék aztán egyre merészebb lett. Ő hagyta, hogy a villája hegye az ajkához érjen, de nem harapott bele rögtön a falatba, hanem csak megnyalta a krémet, miközben engem nézett. Én sem maradtam adós: közelebb hajoltam, olyan közel, hogy szinte éreztem a bőréből áradó melegséget.

A kávézó zsivaja elhalkult, mintha csak mi ketten léteznénk. Egy utolsó falatnál a krém az ajka szélére tapadt, és ő ezúttal nem mozdult, csak várta, hogy mit teszek. A kezem lassan az arcához ért, és gyengéden letöröltem. A bőrén éreztem a finom remegést.

– Most már nem játszunk, igaz? – kérdeztem rekedtebb hangon a szokottnál.

Nem válaszolt, csak közelebb hajolt. A csók lassan, óvatosan kezdődött, mégis minden eddiginél forróbb volt. Egy pillanatra megszűnt a világ, csak az ajkai, a szívdobbanásaink és az ígéret maradt.

Amikor elváltunk, a tekintetében ott csillogott valami több, mint játék.
– Legközelebb… lépjünk egy szinttel tovább – suttogta.

És tudtam, hogy innentől már nincs visszaút.