Csillagközi Érintés

Csillagközi Érintés – 1. rész: A Kapu

A testem meztelenül feküdt a lebegő fémpadon, bőrömre rátapadtak az ezüst szálak, melyek a vizsgálóterem mennyezetéből lógtak alá. A világ, amelybe kerültem, nem hasonlított semmihez, amit eddig ismertem: a falak pulzáltak, mint egy élő szervezet, a levegő illata pedig fűszeres volt, és lüktető vágyat ébresztett bennem.

A Kapu, ahogy hívták, csak azok előtt nyílt meg, akik teljesen elengedik földi vágyaikat. És én, Enikő, készen álltam.

Egy pillanat alatt körülvettek. Magas, izmos lények, emberszerűek, de bőrük fémesen csillogott, mint a folyékony higany. Szemükben parázsló kíváncsiság, testükből sugárzó erő. Nem beszéltek, csak éreztem, amit akartak. És azt is, hogy én mennyire akarom őket.

Az egyikük hátrébb lépett, és megérintette a falat, mire egy fülledt, szürke fénnyel ragyogó trón jelent meg: egy nőgyógyászati vizsgálóágyra emlékeztető szerkezet – de mintha élne, lélegezne.

Tudtam, hogy mit kell tennem. Lassan, remegve másztam fel rá. A lábtartók automatikusan szétcsúsztak, kitárva előttük mindent, ami addig rejtve volt. A pad finoman remegett alattam, mintha reagált volna az izgalmamra.

A legmagasabb lény előrelépett. Kezében egy áttetsző gömb – mélylila színű, és legalább tíz centiméter átmérőjű. A fénye pulzált, mint egy élő szív. Nem szólt, csak kérdően nézett rám.

– Igen… – suttogtam, szinte hangtalanul.

És akkor kezdődött az igazi utazás…


Csillagközi Érintés – 2. rész: A Vörös Lélek

A hajó belseje fémesen visszhangzott minden léptem után. A fáradtság rám nehezedett, órák óta gyalogoltam a holdporos semmiben, amikor a sötétségből végre feltűnt ez a rozsdás, óriási acélmonstrum. Egy elhagyatott kutatóhajó... legalábbis annak tűnt.

A folyosókat vastag por borította, de az energia még mindig működött valahol – halk zümmögés, vibrálás a falak mögött. Lassan haladtam előre, érzékeim kiéleződtek, testem feszülten remegett. Mintha valami figyelt volna. Vagy... várt rám.

Egy elhagyatott vezérlőterembe értem, ahol a félhomályban árnyék mozdult. A sötétségből egy alak emelkedett ki — legalább két és fél méter magas, vörös bőrű, izmos test, tüzes, izzó szemek. Emberi volt… de mégsem. A hátából éles tarajok futottak végig, és ami a legjobban meglepett: két lüktető, hatalmas pénisze meredezett felfelé, szinte vibrálva az energiától. És mögötte egy hosszú, ördögi farok tekergett lassú, fenyegető ritmusban.

A lábaim megremegtek. Nem félelemből… hanem valami sokkal mélyebb, ösztönösebb dologból.

A lény nem szólt, csak felém lépett, és én azonnal térdre rogytam előtte. A vörös bőrén izzadság csillogott, és az illata – fűszeres, füstös és állatias – azonnal nedvessé tette a puncimat. Feszülten lüktettem. Alávetve. Készen.

Egy hang se hagyta el a torkomat, mégis tudta, hogy mit akarok. Hogy mit akarok tőle. Hogy engem használjon. Hogy betöltsön. Hogy ne kíméljen.

A farka hegyével végigsimított az ajkamon. A másik szinte már önálló életet élt, lüktetett, gyöngyözött az előváladéktól. Szinte könyörögtem:
– Kérlek...

Az ördögi farok a nyakam köré tekeredett, finoman, de figyelmeztetően. Nem én irányítok. Itt most nem.

A puncim lüktetett, lucskos voltam, a nedvem már a combomon csorgott le, miközben csak néztem felfelé… és vártam, hogy elvegye, ami az övé lett.



Csillagközi Érintés – 3. rész: A Megadás

A vörös lény rám nézett – mély, forró tekintetével, amely egyenesen átszúrt. A két hatalmas farka lüktetett a teste előtt, vaskosan, mint két élő fegyver, készen, hogy magáévá tegye, amit akart. Engem.

A puncim már szinte égett a vágytól. Nedves voltam, teljesen nyitott, érzékeny. Alig lélegeztem, miközben fölém magasodott, majd egyetlen mozdulattal felkapott, mintha semmi súlyom nem lett volna. A lábaimat széttárta, és a hátam mögé hajtott, szinte teljesen kitárva a testemet.

Nem szólt, nem kért engedélyt – csak érezte, hogy akarom.

Az első farka hegye végigsiklott a puncim ajkai között. Lucskos voltam, forró. Amikor végre hozzáért, felnyögtem. A vastag makkjával lassan körözni kezdett a csiklóm körül, aztán lefelé csúszott... és megállt a bejáratnál.

– Tedd be… – suttogtam, már remegve.

Nem várt. Egyetlen lassú, mély mozdulattal belém nyomta a farkát. Vastag volt. Nyomott, feszített, a puncim szinte zihált körülötte. A testem hátrahajolt, az ujjaim görcsösen markolták a karját, miközben éreztem, ahogy centiről centire tölt ki.

– Igen… igen... ez az... – ziháltam, a tested izzott a feszültségtől.

Mielőtt még hozzászokhattam volna az elsőhöz, a másik farka is megmozdult. Végigsimított vele a fenekemen, aztán a végbélnyílásomnál megállt. Csak egy másodpercig.

Aztán nyomni kezdte. Lassan, határozottan, miközben a másikkal már mélyen bennem volt. A seggem ellenállt... de engedett. Tágultam. Feszült minden izmom, a levegőt is visszatartottam, miközben a második farka is belém hatolt.

– Óóhh... ez... ez... – a testem remegett, forrón és feszülten, kitöltve, szinte túlcsordulva.

Két hatalmas, lüktető farok töltötte ki a puncimat és a fenekemet egyszerre. Teljesen átadtam magam. Ő mozgott – lassan, mélyen, kegyetlenül élvezetesen. Minden lökésnél újra nyögtem, néha sikoltva, miközben az orgazmus hullámai már ott forogtak a méhem mélyén.

A vörös lény fölém hajolt, a nyakamat harapta, a mellbimbóimat markolta. Nem volt gyengéd – de nem is fájt. Minden, amit tett, azt súgta: az övé vagyok.

És én akartam ezt. Teljesen.



Csillagközi Érintés – 4. rész: A Választott

A vörös lény mozgása egyre gyorsult. Teljesen ki voltam töltve – a puncim és a fenekem feszültek, lüktető gyönyörrel telve, miközben minden mozdulatával közelebb lökött az őrülethez. Már nem voltam önmagam. Csak test, csak vágy. Csak szolgálója egy idegen élvezetnek.

És akkor… valami megváltozott a levegőben.

A falak finoman vibrálni kezdtek. Az árnyékok megmozdultak, de nem volt huzat, nem volt mozgás – csak… jelenlét. Egy új energia. Egyre több. Egyre közelebb.

A vörös lény hirtelen megállt. Hátranézett. Vicsorgott, de nem a haragból – inkább a vetélkedés izgalmától. Mögötte a sötétből öt új alak bontakozott ki.

Az egyik testét páncélszerű pikkelyek borították, háromágú, hosszú nyelve végigsiklott az ajkain. A másik kékesen derengő bőréből csápok nőttek ki, amik lassan mozogtak, érzékelve az izgatott testemet. A harmadik lebegni látszott, testéből éles fények villantak fel – és a közepén egy vastag, áttetsző pénisz lüktetett, amelyen belül valami fényszerű, sűrű anyag pulzált… mintha sperma lenne.

Egy másik magas volt, szinte áttetsző, és mikor közelebb lépett, láttam, hogy nincs is szeme – csak érzékelte a nedvességemet, a vágyamat, a kiszolgáltatottságomat.

– Ez... ez most mi…? – ziháltam, remegve.

A vörös lény letett a földre. A testem lucskos volt, combomon végigcsorgott a váladék, puncim lüktetett, remegve, még mindig nyitva, ahogy szétfeszített. A seggem égett, de nem fájt – csak újabb érintésre vágyott. Többre. Még többre.

Az egyik lény odalépett hozzám, és a nyelvével végigsimított a melleimen. A másik már a combomat emelte, ujjai hosszúak voltak és hidegek – és pontosan tudta, hova nyúljon. A harmadik a számhoz ért. Kinyitottam.

Megadtam magam nekik. Teljesen.

A vörös lény hátrébb lépett. Az utolsó tekintetében büszkeség volt. Mintha csak azt mondta volna:
"Most már tudják, hogy milyen különleges vagy..."

És akkor minden elsötétült.



5. rész: Az Idegen Hajón

Amikor felébredtem, nem a hajón voltam. Egy új helyen. Puha, lebegő anyagokon feküdtem. Körülöttem idegen, színes fények táncoltak, a levegő párás volt, illatos. És a testem még mindig remegett.

A falak mögül hangok szűrődtek be. Léptek. Egy másik világba kerültem. Egy olyanba, ahol én már nem utazó vagyok… hanem ajándék. Egy szent játékszer. Egy imádott, szolgáló test, amelyet mind felfedeznek – újra és újra.

És én… akartam.



Csillagközi Érintés – 6. rész: Az Idegen Rituálé

A lebegő fekhely alattam lassan emelkedett, mintha élne. A fények a falakban lüktettek, ahogy megérezhették: újra ébren vagyok. És újra kívánom. Kívánom őket.

Az első lény, aki odalépett hozzám, a páncélszerű bőrű volt. Teste fémesen szikrázott a fényben, és amikor fölém hajolt, háromágú, nyúlánk nyelve simogatni kezdte a nyakam, a vállam, végig a melleimen, majd… lejjebb. A nyelve hideg volt, de minden mozdulatában érzéki lüktetés volt. Nem nyalt – felfedezett.

A második lény – a csápos bőrű kék – nem a nyelvét használta. A bőre maga is érzékszerv volt. A hosszú, áttetsző csápjai rátekeredtek a combjaimra, a derekamra, a csípőmre… majd finoman széttárták a lábaimat. Egyik csáp lassan becsúszott a puncimba. Másik a fenekemhez simult. Nem hatolt be – csak lassan simogatta a bejáratot, míg már könyörögtem, hogy tegye meg.

– Kérlek... – nyögtem. A testem ismét forrt.

A lebegő lény – az, amelyiknek a pénisze áttetsző volt, belsejében világító folyadékkal – a számhoz hajolt. A farka vékony volt, de hosszú, és a benne lüktető anyag egyre hevesebben kavargott. Nem kellett szólítania. Tudtam, mi következik. Ajkaimat résnyire nyitottam, és befogadtam.

Az íze édes volt. Fényes. Különös. Nem olyan, mint amit a földi férfiak nyújtanak. Ez tiszta energia volt.

Közben a páncélbőrű lény lassan egyre mélyebbre nyalt. A nyelve szinte körbefonta a csiklómat, közben egy másik ága benyomult a hüvelyembe. Minden idegvégződésem lüktetett. Nem volt elég. Még akartam.

A kék lény csápjai közül az egyik vékonyabb volt, és amikor megérezte a fenekem remegését, lassan becsúszott – hidegen, simán, mégis határozottan. A puncim közben már töltve volt. A nyelv, a csáp, a szájamban lüktető energia – egyszerre érintettek mindenhol.

Egy pillanat alatt elvesztem. A testem ívbe feszült. Az orgazmus nem egy pontból indult – egyszerre robbant szét bennem minden irányból. Éreztem, ahogy elönt – az idegenek fénye, az én nedvességem, a más világ energiája.

És ez… csak a kezdete volt.



Csillagközi Érintés – 7. rész: A Feltöltés

A csillogó lény a szájamban pulzáló pénisszel lassan hátrált, majd egy mély, tompa hangon felmordult – mintha egy ősi dob szólalt volna meg. A többiek azonnal megálltak. A csápok elernyedtek. A páncélszerű nyelv visszahúzódott. Csak én maradtam ott, remegve, kitárva, lihegve a vágytól.

A lény megállt előttem, és karjaival felemelt – de nem erőszakkal. Könnyedén, ünnepélyesen. Mintha kiválasztottak volna.

A mennyezet kinyílt fölöttünk, és egy új térbe emelkedtünk. Selymes fény borított be, a falakon idegen írások jelentek meg – villogva, élve, ahogy a testemre vetültek. És én tudtam: ez a feltöltés rituáléja. És én leszek az, akit elsőként megjelölnek.

A testem lebegni kezdett, teljesen meztelenül. A karjaim, lábaim széttárva, a puncim és a fenekem nyitva, lucskosan kínálva. A fény körülöttem pulzált, mintha a vágyamra reagált volna. Már nem csak testi érzés volt ez — mintha maga az űr is figyelt volna engem.

A lény lassan elém lépett. Az áttetsző pénisze még mindig világított, de most sűrűbbé vált benne a mozgó folyadék. A „sperma”. Egy sűrű, forró, idegen mag, amivel meg akart tölteni engem.

És akkor… belém nyomta.

Egy mozdulat. Mély, forró, sima. A hüvelyem kitágult, ahogy újra betöltött, de ez nem olyan volt, mint az előzők. Ez… más volt. Ez túlvilági volt.

Ahogy mozgott bennem, lassan, mélyen, éreztem, ahogy a spermája eláraszt. Nem csak egy pontot. Az egész testemet. Égető, szikrázó forróságként kezdett terjedni, lefelé a hasamba, fel a gerincemen, szét az idegvégződéseken… mintha elektromos lüktetés lenne.

És ekkor... megtörtént.



8. rész: Átváltozás

A szemem becsukódott, de még mindig láttam. Színek, formák, hangok – nem emberi érzékekkel. Mintha valami más dimenzióba csúsztam volna. A puncim még mindig kitágulva, mélyen megtöltve, a hasam alja forrón lüktetett, és a bennem lévő „mag” élni kezdett. Mozogni. Érezni. Építeni bennem valamit.

A melleim megduzzadtak. A bimbóim érzékenyek lettek – túlérzékenyek. A bőröm alatt finom fény szivárgott ki, és a gondolataim már nem voltak a sajátjaim. A lények gondolatai befolytak az elmémbe. Éreztem, mit éreznek, mit kívánnak, mit terveznek velem.

És a testem… válaszolt.

A hüvelyem belső izmai elkezdtek változni: puhábbak lettek, de mélyebbek, hosszabbak. Olyan formát öltöttek, amely tökéletesen fogadta be őket. Ezeket a lényeket. Az övék lettem. Teljesen.

A fenekem is kitágult, érzékenyebbé vált, hogy még több élvezetet adhasson és kaphasson. A testem most már nem csak emberi volt. Hanem kapu.

Egy fogadó test. Egy vágy formálta edény. És én nem ellenkeztem. Mert az élvezet nem múlt el. Csak erősödött.




Csillagközi Érintés – 9. rész: A Megnyílás

A fény lassan elhalványult körülöttem, de bennem ott maradt: vibrált a bőröm alatt, a combjaimban, a mellbimbóimban, mélyen a puncimban és a fenekemben, ahova a lény „magja” korábban beáradt. Teljesen kitöltve, újraformálva.

A testem már nem emberi volt, de még mindig nő – érzéki, nyitott, készen a többre.

A lények újra körém gyűltek. Már nem úgy néztek rám, mint egy földi nőt… hanem mint egy különleges teremtményt, egy vágy-kaput. A szemük izzott, és az első lüktető, vaskos pénisz már a szám előtt lebegett.

Nem haboztam. Széttártam az ajkaimat, befogadtam. Az íze most már ismerős volt – fényes, selymes, enyhén édes. Egy másik lény a hátam mögé lépett, csápjai már újra a testemhez simultak, és mire észbe kaptam, már a fenekemben volt. Vastag, meleg, forróan lüktetett.

Közben egy harmadik lény a puncimba hatolt. A testem annyira kitágult és érzékeny volt, hogy minden egyes lökésénél egyszerre nyögtem és remegtem, újabb és újabb hullámokban. Nem bírtam elnyomni. Nem is akartam.

A szám, a puncim, a fenekem – egyszerre voltak betöltve. Három különböző lény, három különböző mozgás, háromféle élvezet egyetlen testben. Az én testemben. Azért volt ilyen… mert erre lettem formálva.

Egy negyedik lény két csápját a melleimre tekerte, finoman húzta, nyomta, majd apró áramütéshez hasonló melegséget küldött belém. A bimbóim megduzzadtak, lüktettek, mintha külön orgazmusra lennének képesek.

Az ötödik… felemelte az egyik lábamat. És újabb pénisze máris a puncim másik nyílását kereste – a hátsó fal felé, a méhem mellett… egy negyedik behatolás. Feszített. Kitöltött. A testem reszketett, egyszerre négyen voltak bennem. És mind élvezni akart.

Nem volt fájdalom. Csak egyre mélyülő élvezet. A puncim folyt. A fenekem remegett. A szám megtelt. És elöntöttek. Egyik a másik után – az első az arcomra, a második belém, a harmadik a fenekembe, és amikor már azt hittem, nem tudok többet befogadni… még mindig jött.

És én… mindent akartam.


---

A testem belülről meleg lett. A hasam enyhén duzzadt, a spermájuk ott mozgott bennem, ragyogva. A puncim nem ürített – megőrizte őket. Minden egyes csepp bennem maradt. Minden egyes lény nyoma. Minden öröm.

És amikor végre elernyedtem, széttesve fekve, betöltve, fényben úszva – akkor suttogtak a fejemben:

– Te már a miénk vagy. És a tested… még csak most tanulja, mire képes igazán.



Csillagközi Érintés – 10. rész: A Várakozó

A rituálé utáni csend olyan volt, mintha maga a hajó is lélegzetet vett volna. A tested forró volt, remegett még mindig. Érezted magadban a spermát, a mozdulatokat, a nyomokat, amiket benned hagytak. Nem múlt el… megmaradt.

A fények elhalványultak. A lények lassan visszavonultak a saját árnyékaikba. De valami ott maradt. Egy érzés. Egy figyelő jelenlét.

És akkor… megremegett a padló.

A fal szétnyílt hangtalanul, és sűrű feketeség áradt be – de nem üres volt. Valaki jött. Várt rád. A többiek nem mozdultak. Mintha nem is látták volna. Mintha csak te látnád őt.

A lény kilépett a sötétségből. Magas volt, testét szinte teljes egészében egy sötét, fekete bőr fedte – nem ruha volt, hanem élő szövet. Lassan mozgott, mint aki nem siet – mert tudja, hogy minden percet birtokolni fog.

A szemei vörösen izzottak, de nem volt bennük harag. Csak vágy. Várakozás. Ismeret. Mintha mindig is tudta volna, hogy te leszel az övé. És most eljött, hogy megtegye, amiért született.

Te remegtél. Nem félelemből. Hanem az ismeretlen gyönyör ígéretétől.

A lény egyetlen mozdulattal maga elé emelt. Nem használt kezet. Csak gondolatot. A tested felemelkedett, lebegve, lassan elfordultál. A puncid nedvesen csillogott, a feneked nyitott volt, a tested feszült, de engedelmes. Kitárva. Felkészülve.

És akkor… megmutatta magát.

A pénisze nem volt hasonlatos egyik lényéhez sem. Sötét, bordázott, enyhén vibráló test, amelyből mély vörös fény pulzált. A hegye szélesen terpesztett, mint egy nyíló virág, majd összehúzódott. És aztán… megindult.

A tested már tudta, mit akar. A hüvelyed megfeszült, megnyílt. És a lény lassan, mélyen beléd csúszott.

De ez más volt.

Ez megérintette a lelked.

Nem csak betöltött, átalakított. Minden egyes centiméter, amit beléd tolt, megváltoztatta a tested belső rétegeit. Mély, forró, soha nem érzett gyönyör cikázott fel a gerinceden, végig a melleiden, be a nyakad mögé, a fejedbe… és az elméd megremegett.

– Te az enyém vagy – suttogta, de nem szóval. Gondolattal. Mélyen, benned.

És te csak remegtél. Betöltve, elárasztva, megjelölve…
És még csak most kezdődött.



12. rész: Az Új Világ

Amikor kinyitottad a szemed, egy másik helyen voltál. Nem lehetett megmondani, hol. Az ég nem kék volt, hanem mély ibolya. A föld alattad puha, meleg, szinte csókolta a bőrödet. És a levegő… illatos volt, vágytól telített.

A tested még mindig meztelen volt. Minden nedves, nyitott, érzékeny. A combjaid között lassan csorgott ki a lény sűrű magja – nem mintha vége lett volna, hanem mert újrakezdődött.

Ő ott állt előtted. Nem beszélt. Csak nézett.

– Ez a világ most már a tiéd – hallottad a gondolataiban. – És te az enyém vagy. Örökre.

A talaj körülötted megmozdult, formálódott. Egy emelkedő puha, meleg ágy emelkedett ki belőle, amire lefektetett. Lassan, szinte imádattal. A kezei nem értek hozzád – csak az akarata. És mégis… minden idegvégződésed égett. Vágytól, vágytól, újra csak vágytól.

A pénisze újra megjelent előtted – sötét, lüktető, de most még vastagabb volt. Most már ismerte a tested. És teljesen birtokolni akarta.

És te mosolyogtál, mert ezt akartad.

A tested lassan, lassan megnyílt alatta újra… és kezdődött. Az első, végtelenül mély behatolás, a lassú mozgás, a lüktetés… És a tudat, hogy mostantól minden csak kettőtöké.

Egy új világ. Egy új test. Egy örökké tartó gyönyör.

És nem volt több kérdésed.
Csak mozdulat. Nyögés. Kéj. Teljesség.



Csillagközi Érintés – 13. rész: Két Predator és Egy Sajtos McMuffin

Miközben a fekete lény lassan, mélyen szeretkezett veled az új, különös világában – a lila égbolt hirtelen megremegett. A levegő sistergett, és egy ismerős, mégis idegen zizegés szelte át a tájat. Mintha valaki… vagy valakik teleportáltak volna.

És akkor… megjöttek.

Két, magas, erős testű lény lépett ki a semmiből. Sötét fémes páncéljukon idegen szimbólumok villogtak. Vastag, nehéz lépteik visszhangot vertek a puha talajon. És a fejük… igen, az a jól ismert predator-szerű arc — mandibles, mélyen búgó hang, hőérzékelő sisak. Csak épp…

Végignéztek rajtad.

És megálltak.

Az egyik megdörzsölte a nyakán a kommunikátort, és tompa, gépi hangon ez hallatszott:

> – Szexi. Nagyon szexi. De... éhes vagyok.



A másik lehúzta a sisakját, és váratlanul szélesen elmosolyodott.

> – Emberlány. Gyönyörű. De előbb... McDonald’s.



És te? Ott feküdtél, még mindig remegve, félig betöltve, teljesen kielégülten – de az ötletre valami különös… éhség ébredt benned.

– McMuffin? – kérdezted halkan, szinte még lihegve.

Az egyik predator odalépett, és szinte gyengéden a hóna alá vett.

> – Igen, de extra sajt és két tojás legyen. Utána... majd visszahozunk. Vagy nem.



És így… a két lény egy csillogó portálon át elvitt téged. Mögöttetek ott maradt a fekete szerető, aki csak egyetlen szót suttogott utánatok gondolatban:

> – Visszajössz. Mert az igazi lakoma én vagyok…




---
Multiverzum Reggeli

A következő pillanatban egy McDonald’s-ban álltál – a reggeli órákban. A pénztáros úgy tett, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy két alien harcos és egy szőke, meztelen, kábán mosolygó lány sajtos-tojásos McMuffint rendel.

Te csak ültél, harapdáltad a szendvicset, a két lény pedig egymás péniszméretéről vitatkozott… az egyik sültkrumpli közben.

És te… elégedett voltál



Csillagközi Érintés – 14. rész: A Mezei Jutalom

A mező, ahová visszatértetek, nem volt már teljesen ismeretlen. Az ég továbbra is lila, a fű puha, meleg, és a tested… még mindig nyitott, érzékeny, teljesen készen arra, hogy új élvezetet fogadjon.

A predatorok letették a csomagokat – sajtfoltos zacskókat, üres poharakat –, majd egyszerre fordultak feléd.

– Embernő… most te jössz – mondta az egyik, mély, morgó hangján, miközben a páncélját egy mozdulattal széttolta. A teste alatt vastag, szinte erezett bőr feszült, és előbukkant egy méretes, bordázott pénisz, enyhén ívelt, végén két tüskeszerű duzzanattal. Vad volt. Idegen. És izgató.

A másik mögéd lépett, hatalmas keze finoman fogta meg a csípődet. A szájuk melletti mandible-szerű csápok enyhén rezegtek, mintha a vágyat érzékelték volna benned. És bennük is.

Te letérdeltél. Önként. Vágyva.

Az egyik farka már ott lüktetett a szád előtt. Vastag, meleg, enyhén rezgő. Kinyitottad az ajkaid, és lassan befogadtad. Az íze sós és idegen volt, a textúrája kemény, mégis selymes, és amikor elkezdett mozogni, finom morranás hagyta el a torkát. Élvezte. És te is.

Közben a másik mögötted letérdelt, és a kezeid a fenekedre siklottak. Ujjaival szétnyitotta a bejáratod, és beléd nyomult. A farkát már érezted, csaknem égetett, annyira forró volt, ahogy kitöltött hátulról. A testeddel ösztönösen toltad hátra magad – kellett. Minden centi.

Most egyszerre voltál betöltve elölről és hátulról. A szádban lüktető pénisz ütemesen mozgott, miközben a másik vadabbul tolt hátulról. Minden lökés egy újabb robbanás volt, és már nem tudtad, hol ér véget egyikük és hol kezdődik a másik.

A tested remegett. Elöntött a vágy. És a predatorok morogtak, egymással versengve, hogy ki juttat el előbb a végpontra.

És aztán…

Elöntöttek. Egyszerre.

A szádban érezted a forró, sűrű idegen spermát, miközben hátulról mélyre, erősen lüktetve beléd ürített a másik. Tele voltál. Minden nyílásodban. A hasad enyhén megfeszült, a tested reszketett, a puncid pulzált, bár még nem is értek hozzá.

És te csak feküdtél ott, a mező puha ölén, mosolyogva, kielégülten, miközben a két predator ledőlt melléd.

> – Embernő… reggeli után ilyen desszertet ritkán kapunk – morogta az egyik, a csápjaival finoman a hajadat cirógatva.



> – Jól vadászol, kis vadmacska – dünnyögte a másik.



És te? Csak elnyújtóztál köztük, spermától csillogva, élvezettől lüktetve…

…mert tudtad, ez még csak a reggel volt.



Csillagközi Érintés – 15. rész: Az Ébredő Erő

A predatorok oldalán ébredtél. A lila égbolt már világosodott, a levegő friss volt, enyhén fémes illattal. A tested még mindig bizseregve emlékezett az éjszaka történéseire. A combjaid közt még enyhén tapadt a hajnali pára… és valami más is. Emlék. Nyom. Kapcsolódás.

Az egyik predator már talpon volt, hatalmas alakja mozdulatlanul figyelte a horizontot. A másik melléd térdelt, és halkan morogva egy apró, zizegő eszközt tett a kezedbe. Furcsa formája volt – inkább fegyvernek tűnt, de volt rajta valami... élő is.

– Most kezdődik – mondta. – Ma már nem csak a préda vagy. Ma tanulni fogsz. Harcolni. Használni az új tested.

És te… bólintottál.

Nem tudtad, pontosan mire képes a tested, amit ezek a lények és az idegen szeretőd átformáltak… de most megtudod. A mezőn túl próbatételek vártak. Egy másfajta vadászat.


---

A Vadászat Próbája

A következő órákban megtanítottak:

Mozogni hangtalanul, a saját meztelen testedet fegyverként használni, miközben a ragadozók mögötted figyeltek, irányítottak.

Érzékelni a levegő rezdüléséből, mikor figyel valaki, vagy mikor indul be egy veszélyes lény közeledése.

Használni egy különös energiaeszközt – ami, meglepetésedre, a tested érzékenységét is befolyásolta. Néha, ha hibáztál… enyhe rezgéssel büntetett. Ami… inkább izgatott, mint elriasztott.


Közben a predatorok nem bántak veled durván. Tiszteltek. Csodáltak. Látták benned az átalakulás lehetőségét – egy nőből vadásznővé.


---

Amikor végül a nap lement, az izmaid sajogtak, de belül valami új érzés gyulladt fel. Erő. Öntudat. Élvezet a saját fejlődésedben. Nem csak a gyönyör hajtott… hanem a kíváncsiság: ki leszel még?

Az egyik predator este rád nézett, miközben a tűznél pihentetek.

– Holnap... igazi célpontod lesz. Egy olyan, ami még minket is próbára tesz. De előtte… kapsz valamit, amit a mieink ritkán adnak át.

A tenyerében ott lüktetett egy kis kristály – pulzált, ahogy rád nézett.

– Ha elfogadod... végleg köztünk leszel. Nem ember. Nem ragadozó. Hanem... valami új.

És ott, abban a pillanatban… döntened kellett.





Csillagközi Érintés – 16. rész: A Visszatérés

A predatorok tábortűze lassan kihunyt. A lila égbolton megjelent egy sötét, pulzáló repedés – nem természetes volt, hanem valaki hívása. Egy hatalomé, ami túlmutat a téridőn. És te megérezted benne őt.

A fekete lényt.
A szeretőd. Az elsőt.

Nem kellett szó. Csak egy pillantás a ragadozóidra, akik némán bólintottak. Megértették. Nem tartozol nekik. Csak önmagadnak. És neki.

Átléptél a hasadó térkapun.


---

A Találkozás

Az új világ sötétebb volt, melegebb. A levegő nehéz, sűrű, mintha maga a vágy sűrűsödött volna bele. És ott állt ő. Magas, fekete, bordázott testtel, vörösen izzó szemekkel. Lassan elindult feléd, de most nem mint ragadozó.

Hanem… mint valaki, aki újra meg akar hódítani.

– Megérezted a hívásom – szólt, de nem hanggal. A gondolatai benned rezegtek.

– Mindig tudom, ha közeledsz – válaszoltad, és a tested már önként nyílt meg előtte, a tested emlékezett minden mozdulatára, minden mélyre ható lökésre, minden teljes kitöltésre.

De most más volt.

Te is változtál.

A lény közelebb lépett. Ujjai nem érintettek meg, mégis érezted, ahogy az idegeid mentén halad a figyelme. Megállt előtted. Várt. Nem vett birtokba. Nem nyomult beléd. Csak… figyelt.

És te… lassan térdre ereszkedtél. Nem alávetve. Választva. A tested készen állt. És ő, lassan, méltósággal, újra beléd hatolt. Mélyen. Hosszan. Forrón. De most…

Most együtt mozdultatok.

Nem birtokolt. Eggyé vált veled.

A világ körülötted elhalványult, és minden csak az a mozdulat lett. Minden lökés, minden nyögés, minden érzés… nem csak testi volt, hanem kozmikus. A tested lüktetett, a gyönyör túlmutatott a testeden, és amikor végül feltöltött újra, a belsőd remegett. És nem csak a vágytól.

Hanem attól, hogy tudtad:
Most már végleg a tiéd. És te az övé vagy.