Lassan égő tűz

Az eső kopogott az ablakon, tompa, ritmikus dobolása tökéletes zenei aláfestést adott a szobában vibráló csendnek. Eszter a kanapén ült, a borospoharat a kezében markolta, de nem ivott. Minden porcikájával Dávidra figyelt, aki a lemezjátszóval foglalatoskodott. A vacsora alatt izzó feszültség, a szavak mögött megbúvó, ki nem mondott ígéretek most, a férfi lakásának félhomályában sűrűsödtek tapinthatóvá.
​Dávid nem sietett. Eszter érezte, hogy minden mozdulata tudatos és szándékolt. A tű, ahogy a barázdába ereszkedett, a zene, ami lágyan betöltötte a teret, mind a készülő koreográfia részei voltak. Amikor a férfi végre felé fordult, és elindult felé, Eszter szíve hevesebben kezdett verni. A levegő szinte szikrázott közöttük.
​Dávid nem ült le mellé. Helyette leguggolt elé, elvette a poharat a kezéből, és az asztalra tette. Egyetlen szó sem hangzott el. A férfi keze lassan Eszter bokájára siklott, majd az ujjai elindultak felfelé a lábszárán, a ruha vékony anyagán keresztül. A lány bőre lángolt mindenütt, ahol az érintés végigfutott. Nem volt sietség, nem volt mohóság, csak tiszta, koncentrált figyelem. Mintha a férfi a bőre minden egyes rezdülését memorizálni akarná. Amikor a keze Eszter térdéhez ért, megállt, és a tekintetük összeforrt. A kérdés ott lógott a levegőben, a válasz pedig Eszter szaporább lélegzetében rejlett.
​Dávid lassan felemelkedett, és most már leült mellé a kanapéra. Az arcát a tenyerébe fogta, a hüvelykujja végigsimított az ajkain, mielőtt végre megcsókolta. A csók ugyanolyan volt, mint az érintése: lassú, mély és felfedező. Nem követelt, hanem kínált. Eszter átadta magát az érzésnek, a teste beleremegett a visszafojtott vágytól. Amikor elváltak, Dávid ajkai nem távolodtak el messzire. Végigcsókolták az állkapcsát, a nyakát, megállapodtak a kulcscsontja feletti érzékeny bőrfelületen. Eszter a fejét hátravetette, teljes hozzáférést biztosítva. Már nem tudott gondolkodni, csak érezni.
​A férfi keze ismét vándorútra indult, ezúttal a hátán, a ruha alatt. A hűvös levegő és a forró bőr találkozása libabőrt csalt rá. Dávid ujjai lassan, csigolyáról csigolyára haladtak, feltérképezve a gerincét, amíg el nem érték a ruha cipzárját. A halk, fémből jövő kattanás hangosabbnak tűnt a csendben, mint egy pisztolylövés. A cipzár lassan, szinte kínozva indult el lefelé. Minden egyes milliméter egy újabb adag olaj volt a már amúgy is tomboló tűzre.
​Amikor a ruha anyaga végre meglazult a vállán, Eszter nem bírta tovább. A türelem játéka véget ért. Megragadta a férfi ingét, és magához húzta egy követelőző, szenvedélyes csókra. A lassú forralás elérte a csúcspontját; a tűz most már perzselő lángokkal égett, készen arra, hogy mindent felemésszen. És mindketten tudták, hogy ez az éjszaka még csak most kezdődött el.