A két gazda története

A két gazda históriája
A Tisza-parti falu csendje minden hajnalban ugyanúgy szakadt szét: kakaskukorékolás, kutyaugatás, és a szekerek nyikorgása elegyítette a levegőben a mindennapok végtelenségének hangját. A falu szélén két meglett férfi is ott élt, egymástól nem messze, két szomszédos tanyán.
Az egyikük, Bálint, negyvenes éveiben járó erős, barna bőrű gazda volt, akinek karját keményre formálta a föld és az eke. Tekintélyes bajusza alól ritkán tört elő szó, de ha megszólalt, mindig nyugodt, mély hangon beszélt. A másik, Áron, pár évvel fiatalabb, szőkébe hajló hajjal, kissé szelídebb természettel, aki több időt töltött a földek mellett a háziállatokkal.
Látszólag kettőjük között semmi különös nem volt – egyszerű szomszédság, kölcsönös segítség. Ha össze kellett fogni a szénabálák rakásához, vagy ha a jószág közül megbetegedett egy tehén, egymásra mindig számíthattak. A falu népe megszokta már, hogy Bálint és Áron gyakran látható együtt.
De amit a kíváncsi szemek nem láttak, az a lassan izzó tűz volt köztük.
A közeledés
Egy nyári délután, mikor a nap fénye már aranyba hajlott, és a környéket betöltötte a száradó lucerna és a frissen kaszált búza illata, Áron épp a szerszámoskamránál matatott. Bálint átjött, hogy segítsen, és mikor ketten egyszerre hajoltak le egy kosárhoz, véletlenül összeért a válluk. A pillanat csak másodpercekig tartott, mégis mindketten megérezték benne azt, amit addig igyekeztek elnyomni: vágyat és közelséget.
Áron szeme egy pillanatra megakadt a másikon; nem menekült el, nem színlelt. Látta a férfi izzadságtól fénylő bőrét, az ujjai erőteljes mozdulatait. Bálint is figyelte őt, de visszafogottan, ahogy mindig.
Azon az estén nem mentek szét gyorsan. A kamra sötétjében pár szóval kezdődött: egyszerű kérdések, aztán egy halk nevetés, és végül egy merész mozdulat. Áron odalépett, ajkával Bálint arcát kereste. Az érintés bizonytalan, de mélyről fakadó volt. Bálint előbb dermedt maradt, majd nagy kezével gyengéden átölelte a másikat. A csendben csak a szívük zakatolása hallatszott.
A titok titokban virágzik
Előbb ritkán találkoztak így, csak lopott percekben. A mindennapi munka, a falu nyelve és a társadalom szabályai kényszerítették őket titkolózásra. De minden ilyen titkos találkozás egyre mélyebb kötést épített.
A csűrben, a lóistálló félhomályában, vagy néha a mezőn, mikor messze nem járt senki, újra és újra egymásra találtak. Szavaik helyére az érintések léptek, kezeik felfedezték a másik testét, és minden egyes alkalommal egyre tűzesebb, még inkább felszabadult szenvedélyben oltották ki egymás hiányát.
Bálint kemény, erőteljes mozdulatait Áron szelídebb odafordulása puhította. Volt bennük valami tökéletes egyensúly: egyikük a föld szilárdságát, másikuk a folyó hajlékonyságát hozta.
Az együttlétük nem csupán testi volt, hanem mélyen lelki is. A beszélgetésekben ott rejlett az egyszerű falusi élet összes szépsége és nehézsége: a termésről, az állatokról, az időjárásról folytattak beszédet, de minden szó mögött ott remegett a vágy, hogy egymás közelében maradhassanak.
A beteljesedés éjjele
Egy zivataros estén fordult igazán komollyá a kapcsolatuk. A mennydörgés elsötétítette az eget, s a szakadó eső miatt Áron házában rekedt Bálint. A sötét szobában a gyertya fénye megvilágította arcukat. Nem volt tovább szükség szavakra: a kölcsönös érzések olyan erővel törtek elő, mint maga a vihar.
Csókjuk most már nem volt bizonytalan, hanem követelőző és szenvedélyes. A ruhák lassan hullottak le róluk, mintha a világ súlyát vetkőznék le. A testek közelsége, az izzadság és esővíz illata, a bőr melege betöltötte a szobát. Két férfi, akik egész életükben a munkával és magánnyal éltek, most végre egymásban találták meg azt, amit addig tagadtak.
Egymás testéhez simulva, minden mozdulatban ott volt a tiszta vágy, és az a mély érzelem, amely miatt már nem csak test szerint, de szív szerint is összetartoztak.
Az éjszaka hosszú volt; a hajnal első fényeiben fáradtan, de boldogan feküdtek egymás karjaiban.
Szerelem a titok mögött
Ezután kapcsolatuk még inkább elmélyült. A falusi lét ugyanúgy folyt tovább, ők pedig szerepüket játszották a világ előtt. Ám minden nap tudták, hogy ott van valaki a közelben, akihez hazatérhetnek.
A tanya földje, az állatok gondozása, a mindennapi küzdelmek már nem tűntek olyan súlyosnak, hiszen megoszthatták őket. Titkuk csendben őrzött kincs lett, ami még jobban összeforrasztotta őket.
Nem tudták, mit hoz majd a jövő, de bizonyosak voltak benne, hogy amit egymásban megtaláltak, az ritka kincs: szerelem, vágy és odaadás, férfi és férfi között, két egyszerű gazda szívében.