Fanni, a titkok varosa

1. fejezet – Az ismeretlen férfi
Aznap este valami megváltozott benned. Talán a tükörben látott tekintet volt más… vagy a szoknya, amit kiválasztottál, kicsit rövidebb volt a megszokottnál. Azt érezted, hogy ma nem csak csinos akarsz lenni… ma valakié akarsz lenni. És ez a gondolat nem ijesztett meg. Inkább izgatott.
A város fényei sejtelmesen csillogtak a vizes járdán, a bokádon csilingelt az a kis ezüst bokalánc, amit csak akkor viselsz, ha játszani készülsz. Magabiztosan sétáltál az utcán, a világ elől elrejtve, de nyitva annak a férfinak, aki látni akar.
És akkor megérkezett. Nem szólt semmit eleinte, csak figyelt. Magas volt, széles vállú, mintha a kezei önmagukban képesek lennének uralni téged. A bőrdzsekije alatt feszült az izom, a borostás arcán valami állati nyugalom ült, és te rögtön tudtad: ő tudná, mit kezdjen veled.
Mögéd lépett.
– Eléggé nézelődsz – mormolta halkan. – Talán valakit keresel, aki tudja, mi kell neked?
A hangjától lúdbőr futott végig a gerinceden. Meg se próbáltál válaszolni. Csak ránéztél, és engedtél. Ő már tudta.
Egy sötét udvarhoz vezetett, eldugott, régi raktárépület mögé. Ahogy beléptetek, a világ kint maradt. A zajok, az emberek, a fények. Csak ő volt… és te. Egy kis falámpa világította meg az apró helyiséget. Poros, de bensőséges.
Ő becsukta az ajtót. Aztán megállt előtted.
– Ne szólj. Csak figyelj.
Ujjai a csípődre csúsztak. Lassan körbefogtak, és magához húzott. A teste kemény volt, te meg finoman simultál hozzá, mint egy kíváncsi kis macska. Lábujjhegyre álltál, és közelebb hajoltál — ő viszont egy mozdulattal a falhoz szorított. Határozottan.
– Tetszel nekem így – mondta. – Tetszik, hogy ilyen... kis játék vagy.
A keze már a combodon járt. Felhúzta a szoknyád, és végigsimított a harisnyán. A combod belső felén haladt felfelé, közben ajkai a nyakadhoz értek. Csókolt, harapott, morogva, halkan.
Ujjai megtalálták a bugyid szélét.
– Nedves vagy már?
De nem várt választ. Csak végigsimított ott, ahol a legérzékenyebb vagy. A tested remegett, minden idegszálad figyelt rá.
Majd letérdelt eléd.
– Nem sietünk. Előbb megízlellek – mondta, miközben lehúzta rólad a bugyid. A lábaid szétcsúsztak, ahogy megérezte nyelvét ott… mélyen, forrón. Nem volt kíméletes. Falni akart. És falni is fog.


2. fejezet – Megízlelve

A térdelés megalázó is lehetett volna… de ahogy ott volt előtted, az arca közel a testedhez, a tekintete felfelé nézett rád, és közben a combjaid belső felén simított… ez nem volt megalázás. Ez imádat volt. Vad, mohó imádat.

És amikor megízlelt… az volt az a pillanat, amikor elvesztetted az időérzéked.

A nyelve körkörösen mozgott, néha lassan, érzékien, aztán hirtelen beléd nyomult, forrón, mélyen, miközben a kezei kétoldalt fogva tartották a csípődet, hogy ne mozdulj el.

Te viszont remegtél. Minden egyes nyalásnál apró kis nyögés szakadt ki belőled. Az egész tested belefeszült, a kezeiddel a falat fogtad, de csak kapaszkodtál valami valóságba, mert a férfi nyelve valami máshová vitt. Egy mocskos, gyönyörű, titkos világba, ahol te egyetlen célra vagy: élvezni. És élvezhetőnek lenni.

Mikor a nyelvével egyre gyorsabban mozgott, a tested már szinte rángott.

– Igen… így… – suttogtad. De ő csak felnézett rád, félmosollyal, és folytatta.

Aztán hirtelen megállt.

Fölállt előtted, megtörölte a száját az alkarjával, és végigmért.

– A kis puncid íze rajtam van – morogta, aztán elkapta a hajad, és hátrafeszítette a fejed. – És most te jössz.

A keze a nadrágjához nyúlt, lehúzta a cipzárt, elővette a farkát — már keményen lüktetett, erektől duzzadt, vastag. A látványától már az ajkaid szétváltak. Szinte könyörögtél érte.

– Tudod, mit akarok, kislány. Mutasd meg, mire vagy képes.

Letérdeltél előtte. A padló hideg volt, a por beleragadt a harisnyádba, de nem számított. Csak az, hogy ő ott állt előtted, és te szolgálhattad. Kézbe vetted, finoman, mintha érték lenne. A súlya kellemes volt, a bőre forró. Megnyaltad a végét… hosszan, játékosan… majd mélyen a szádba vetted.

Ő nyögött.

– Bassza meg… ilyen kis kurvácska vagy, mi? Ezért öltöztél így?

Csak bólintottál, miközben a szádba mozgott. Egyre mélyebben, egyre vadabbul. A keze a hajadba markolt, és ő diktálta az ütemet. Te engedelmes voltál. Könnyeztél, de nem fájt. Csak beteljesültél.