Csak mi ketten

A reggel szinte gyanúsan csendes volt. A konyhaasztalon két csésze állt, még félig tele. A gőzük már nem szállt, de a melegük valahogy ott maradt a levegőben, mint ahogy az előző éjszaka képei is: mozdulatok, hangok, bőrön csattanó leheletek, négy test egybefonódva a gyönyörben.

Gábor az ablak mellett állt, félmeztelenül, egy vékony takaróval a vállán. A hasán még látszottak az éjszakai kalandozás nyomai – halvány karcolások, piros foltok, ahol túl szenvedélyes ajkak időztek. Júlia mögé lépett, egy ingben, amit tőle csent el valamikor hajnalban. Nem szólt, csak megállt mellette, és kezét az övére tette, érezte a bőr melegét, az izmok feszülését.

– Minden rendben veled? – kérdezte halkan, miközben ujjait lassan végighúzta Gábor csípőjén, végigkövette a nadrág szélét.

– Több mint rendben – felelte Gábor, testét hátranyomva az érintésbe. – Mintha kitágult volna az egész világ.

Júlia halkan elnevette magát, és hátával az ablakpárkánynak dőlt. Az ing alól kilátszott a combja, a bőr még mindig rózsás volt az éjszakai szenvedélytől.
– És velem? Velem is minden rendben?

Gábor ekkor nézett rá igazán. Komolyan, mélyen, ahogy a szeme végigjárta a testét – az arccal kezdve, lejjebb siklott a nyakára, mellére, ahol az ing alatt sejlettek a formák.
– Soha nem kívántalak még ennyire.

A levegő megfeszült. Nem a kételytől – hanem attól az ősi energiától, amit a vágy és bizalom együtt képes kelteni. Júlia közelebb lépett, és egyetlen mozdulattal levette magáról az inget. Nem volt bende teátrális gesztus – csak természetes őszinteség. A test, amit Gábor annyiszor ismert már, most mégis új fényt kapott az előző este után. Mellei teltek és kemények voltak, bimbói még mindig sötéten duzzadtak, hasán apró piros nyomok jelezték a múlt éjszaka hevességét.

– Mi volt a legizgalmasabb neked? – kérdezte Júlia, miközben mellkasa Gáboréhoz simult, érezte a szíve verését, a bőr hőjét.
– Amikor Éva megérintett téged... de te mégis hozzám fordultál.
– És neked? – suttogta vissza, ajkai majdnem érintették az övét.
– Amikor láttalak elengedni magad... és közben engem néztél. Ahogy reszketett a tested, de a szemed engem keresett.

Júlia ekkor megcsókolta. Nem sietve. Olyan csók volt ez, amely nem csak ajkakat érint, hanem múltat, vágyat, emléket. A nyelve lágyan játszott az övével, íze édes és sós egyszerre. Gábor kezei a hátán vándoroltak végig, végigkövették a gerinc hajlatát, majd a fenekére siklottak, ujjai belemarkoltak a húsba, mintha biztos akarna lenni benne, hogy mindez valóban megtörténik.

A csókok lassan sűrűsödtek, egyre mélyebbek lettek. Júlia remegve vette le Gáborról a takarót, és végigsimította mellkasát, érezte a szőrös bőr durvaságát, bordáit, hasát – egészen addig, míg a tenyerével a nadrágon keresztül meg nem érezte őt. A válasz azonnali volt: Gábor már keményen feszült a vágytól, a férfiasság melege átjárta a vásznat.

– Most csak mi ketten vagyunk – suttogta Júlia, miközben letérdelt előtte, keze a nadrág övénél játszott.

De Gábor felemelte őt, karjai körbe ölelték, mellkasához szorította.
– Nem, ezt most együtt akarom. Veled. Minden egyes mozdulatodban elmerülni.

Az ágyra húzta őt, testük egymásnak simult, meztelen bőrük halkan súrlódott. Júlia lába köré fonódott Gábor derekának, érezte a merevségét a combja mellett lüktetni. Gábor csókolni kezdte Júlia mellét – először a kulcscsontját, nyelve apró köröket írt, majd lassan, centiről centire haladva ért le a mellbimbóhoz, amit forró ajkai közé vett, fogai finoman harapálták. Júlia felnyögött – mélyen, elhúzódóan. A keze Gábor hajába túrt, körmei a fejbőrbe mélyedtek, a combjai ösztönösen szétcsúsztak.

– Érezd, mennyire akarom – suttogta Gábor, miközben keze lejjebb vándorolt.

Ujja lassan végigsiklott rajta, középen, finoman, mintha hangszeren játszana. Érezte a nedvességet, a meleget, ahogy Júlia teste megnyílt előtte. A nő teste ívbe feszült, sóhaja felolvadt a reggel fényeiben. Gábor ujja körbe-körbe játszott, hol felszínesen, hol mélyebben merészkedve, miközben ajkai a nyakán időztek.

– Beljebb – kérte Júlia rekedt hangon, csípője a kéz felé nyomódott.

Gábor engedelmeskedett, ujjai beléje merültek, érezte, ahogy a teste körülöleli, ahogy remeg minden érintésre. A mozdulatok egyszerre voltak gyengédek és erőteljesek – mint amikor egy bejáratott szertartást új jelentéssel tölt meg az ember.

Júlia keze lefelé vándorolt, megragadta Gábor kemény férfiasságát, ujjai körülölelték, lassan, ritmikusan mozgatni kezdte. A férfi felnyögött, csípője ösztönösen a kézbe nyomódott.

– Most... most akarom – suttogta Júlia, lábait szétteritve, térde felfelé húzva.

Amikor Gábor beléhatolt, Júlia karjai azonnal köré fonódtak. Nem csak testileg, hanem mintha a lelke is görcsösen ragaszkodott volna hozzá. Az első mozdulat mély, lassú volt – ahogy teljesen betöltötte, kitöltötte őt. Júlia teste megfeszült, majd ellazult, befogadva őt teljesen.

A mozdulatok ritmusa lassú volt és súlyos – nem kellett több, csak a nézés, a csókok, a csípők összehangolt munkája. Gábor kimért mozdulatokkal húzódott ki és merült vissza, minden alkalommal mélyebbre jutva. Júlia körmei a hátába mélyedtek, lábai szorosan körülölelték a derekát.

– Nézz rám... – kérte Júlia rekedt hangon. – Ne vedd le rólam a szemed.

És Gábor nézte. Ahogy a teste remeg minden bemerülésnél, a szája megremeg, a mellkasa zihál, ahogy bimbói kemények és sötétek. A szeme sarkában megjelent egy könnycsepp – nem fájdalomból, hanem a gyönyör és hála mély, föld alatti összefolyásából.

A tempó fokozatosan gyorsult. Gábor kezei Júlia melleit markolták, miközben a mozdulatok egyre mélyebbek, erőteljesebbek lettek. Júlia felsírt, amikor a férfi különösen mélyen hatolt beléje, teste ívbe feszült.

– Igen... igen, így... – suttogta, hangjában az őrület széle.

Gábor érezte, ahogy Júlia teste szorítani kezdi körülötte, ahogy a nő a csúcs felé közeledik. Saját testében is feszülni kezdett a gyönyör, gerinctől fejéig futó hullámokban.

A csúcspontra szinte egyszerre érkeztek. Júlia teste megfeszült, majd heves rángásokba kezdett, kiáltása betöltötte a szobát. Gábor érezte, ahogy a nő körülötte lüktet, és ez az ő felszabadulását is elindította – mélyen benne, forró hullámokban. Nem volt benne semmi durva, semmi harsány. Csak két ember, akik tudják, hogy valami különleges történt, és most, ebben a pillanatban, csak a másik létezhet.

Utána csak feküdtek, testük még mindig összekapcsolódva. Az izzadság lassan lehűlt a bőrükön. Gábor ujja lassan körözött Júlia lapockáján, mintha újraírná rajta az emlékeket.
– Megijesztett, mennyire vágytam rád ma reggel – mondta halkan.
– Engem meg az, hogy mennyire jó volt ezt engedni. Hogy csak tiéd lehetek – felelte Júlia, ajkai a férfi nyakán pihentek.

Gábor kezei lágyan simogatták Júlia hátát, derekát, fenekét. Úgy érezte, sosem fog betelni a bőrének érintésével.

– Holnap reggel is így akarok felébredni – suttogta Júlia.
– És holnapután is. És azután is – felelte Gábor, csókot lehelt a homlokára.

És így, a reggelben, újra csak ketten voltak. De másként. Mélyebben. Meztelenebbül – lélekben is. A testük még mindig összefonódva, szívük azonos ritmusban verve, lélegzetük összehangoltan emelkedve és süllyedve a reggeli fényben.