A határ, amit nem akartunk meghúzni 2.

Négy test, egy lélegzet

Az este már rég átlépett az éjfél határán. A város csendbe burkolózott, a ház falai viszont visszhangot vertek a lélegzetekből, sóhajokból és halk, fojtott mozdulatokból szőtt új nyelvtől, amit három ember kezdett el beszélni – testtel, nem szavakkal.

Éva a takarón feküdt, mellkasa lassan emelkedett-süllyedt, bimbói még mindig kemények voltak a korábbi érintésektől. Gábor egyik karja alá simult, ujjai lustán játszottak a mellei közti völgyben, miközben Márk a lábaihoz kuporodva finoman masszírozta a bokáját, csókjai aprókat lehelt a lábfejére, mintha még mindig akarná érezni őt, csak másként, nyugodtabban. Az izzadság még mindig csillogott a bőrükön, a levegőben érezni lehetett a szeretkezés muskátli illatát.

És ekkor megszólalt a csengő.

Egy pillanatnyi dermedtség követte. Gábor felnézett az órára, majd Évára, aki csak elmosolyodott, miközben a combjait összecsukta:
– Ő az, ugye?

Gábor nem válaszolt, de a tekintete beszédes volt. Felvette az ingét, amely még mindig gyűrött volt, és kisétált az előszobába. Amikor visszatért, Júlia lépett be mögötte – mezítláb, egy hosszú kabátban, amelyet belül semmi nem egészített ki. A kabát nyitott volt, mellei körvonalai látszottak, a combjai között sötétség húzódott. Nem szólt semmit, csak végignézett a jelenlévőkön, az ágyon, a lecsúszott lepedőn, a testek hőjén, ami még mindig ott rezgett a szobában. A tekintete nem volt vádaskodó – inkább kíváncsi, és... éhes.

– Ha bezárom most az ajtót, nincs visszaút – mondta halkan Gábor, miközben a kulcsot a kezében forgatta.

Júlia odalépett hozzá, és megcsókolta. Egy hosszú, mély, megbocsátó, ugyanakkor engedélyező csók volt ez. A nyelve játszott az övével, miközben keze a férfi ingje alá csúszott. Aztán végigsimított Éva karján, ujjai végigkövették a bőr minden négyzetcentiméterét, és leült az ágy szélére.

Márk nem mozdult, csak figyelte, ahogy Júlia kibontja a kabátját. A feleség alakja kecses és magabiztos volt, nem kihívó, inkább nyugodtan öntudatos. Mellei teltek és kemények, hasán egy halvány vonal húzódott, a csípője vonalai simák. Éva finoman megsimította a combját, majd felnézett rá kérdőn, ujjai lassan feljebb kúsztak.

– Biztos vagy benne? – suttogta.
– Most már igen – válaszolta Júlia, és levette a kabátot, teljes meztelenségében állt előttük.

A négyes új egyensúlyt keresett. Először kissé esetlenül mozdultak: négy test már nem simul össze úgy, mint kettő vagy három. De nem is kellett. Nem a tökéletesség volt a cél, hanem az egymásban oldódás. Gábor és Júlia együtt csókolták Évát, a szájuk találkozott a lány ajkain, majd egymásén. Márk a hátuk mögött állva simította végig mindhárom testet egyszerre. Ujjai Júlia tarkójától indultak, megmarkolták a haját, majd Éva csípőjére siklottak, végül Gábor hátán pihentek meg.

Az érintések összeadódtak. Júlia szorosan hozzásimult Gáborhoz, érezte a férfi merevségét a combjához nyomódni, miközben Éva csókjaival a mellkasát térképezte fel, nyelve körbe-körbe játszott a bimbói körül. Márk ujjai Júlia combjai közé kalandoztak, érezte a nő nedvességét, Éva pedig hátrafordult, és ajkait Márk vállára lehelte, miközben fogaival harapálta a bőrét.

Ahogy a testek egymásba fonódtak, az idő elveszítette jelentését. Már nem volt első, második, harmadik – mindenki egyszerre adott és kapott. Júlia hangja mélyről tört fel, amikor Éva nyelve végigsiklott a belső combján, majd feljebb merészkedett. A nő hátrahajolt, arca eltorzult a gyönyörtől. Gábor közben Márkkal simult össze egy csók erejéig – nem szerelem volt ez, hanem egy pillanat, amit mindketten értettek: egymás jelenléte nem vetélytárs, hanem erősítő elem.

Az ágy már nem volt elég, így a testek a földre kerültek – takarókra, párnákra, összeérő bőrre. Júlia Éva mögé simult, melleit lágyan a hátára nyomva, miközben ujjai körbe-körbe játszottak a lány hasán, majd lejjebb merészkedtek. Márk elölről kényeztette Évát, ajkai a nyakán, mellein időztek. Gábor csak nézte őket egy darabig, saját keménységét markolva, aztán odalépett, és Júliát kezdte csókolni – nyakát, kulcscsontját, fülét. A nő remegett az élvezettől, de nem a gyönyör végső pontján, hanem annak sűrű mezejében.

A mozdulatok hol lelassultak, hol újra erőre kaptak. Egyszer Éva ült Márk ölében, a férfi benne volt, miközben Júlia ujjai finoman vezették őt a csúcs felé, másik kezével saját magát kényeztette. Máskor Gábor hátát markolta Júlia, körmei belemélyedtek a húsba, miközben Éva suttogta a fülébe:
– Engedd el, most már nincs más dolgod, csak érezni.

A szobában nem volt többé külön test – csak egy egység, amely mozdult, sóhajtott, lüktetett. Az utolsó percekben mindenki más tempóban ért el a határhoz, mégis együtt lépték át. Júlia kiáltása volt az első, teste görcsbe rándult, majd Éva követte, végül a férfiak – mintha egy zenemű tetőpontján minden hangszer egyszerre zengene fel – külön szólamokban, mégis egy harmóniában.

Amikor végül elcsendesedtek, a testek nem váltak szét. Karok fonódtak egymásra, fej a vállon pihent, comb combhoz ért. Az ablakon beszűrődő hajnalfény úgy festette meg a bőrüket, mintha valami új született volna bennük – nemcsak gyönyör, hanem közös titok, amit nem kell kimondani. Júlia keze Éva hasán pihent, Gábor ujjai Márk karján játszottak, és mindannyian tudták: ez az éjszaka örökre megváltoztatta őket.