Játék a határokkal

Csuklómon szatén, nem bilincs,
csend suttog bennem, nem a kincs.
Pillantásod tűz, de nem éget,
játszunk, míg az éj nem véget.

Parancsszavad lágyan hajol,
nem rideg úr, ki pálcát nyomol.
Engedem, hogy vezess, de érzem,
te is rab vagy ott, a szívem mélyen.

Szó helyett most sóhaj beszél,
szorít a kötés, mégis enyém.
Fájdalom nincs – csak fűszer, íz,
két test között egy rejtett víz.

Határaink táncban remegnek,
de szabályaink bennünk lebegnek.
Nem kín ez – csak szenvedély-játék,
ahol az engedés a szándék.