Vadászok

A hajnali köd még vastagon ült a folyó parti erdőn, amikor Tamás és Gábor, a két középkorú vadász, vállukon puskával, némán lépkedtek a fák között. Évek óta együtt jártak vadászni, de az utóbbi időben valami megváltozott közöttük. Tamás gyakran elkapta Gábor tekintetét, ahogy az a reggeli fényben vizsgálta őt, és ilyenkor különös borzongás futott végig a hátán.
Aznap a vadászat csak ürügy volt. Egy tisztásra értek, ahol a nap sugarai áttörték a lombkoronát. Tamás letette a puskáját, és halkan megszólalt:
– Tudod, Gábor, néha úgy érzem, mintha nem is a vad miatt jönnék veled ide.
Gábor elmosolyodott, közelebb lépett hozzá.
– Én is így vagyok vele. Sőt, talán már rég nem a vadászat a fontos.
A csendben csak a madarak csicsergése hallatszott. Tamás szíve hevesen vert, amikor Gábor megérintette a karját. Az érintés egyszerre volt gyengéd és határozott. Tamás nem húzódott el, sőt, közelebb lépett. A két férfi szeme összetalálkozott, és minden kimondatlan érzés ott vibrált közöttük.
Gábor lassan Tamás arcához hajolt, ajkaik összeértek. A csók először bizonytalan volt, majd egyre szenvedélyesebb. Tamás ujjai Gábor tarkójára siklottak, míg a másik férfi keze a derekára csúszott. A tisztás magányában, a természet ölelésében végre szabadon engedhették vágyaikat.
Az erdei avar puha fekhelyet adott nekik, ahogy egymás testét felfedezték. A reggeli hűvösség helyét átadta a forróságnak, amely belőlük áradt. Minden érintésükben ott volt az évek óta elfojtott vágy, minden csókban a kimondatlan szerelem.
Amikor végül egymás karjaiban feküdtek, Tamás halkan megszólalt:
– Sosem gondoltam volna, hogy itt, az erdőben találom meg azt, amit mindig is kerestem.
Gábor elmosolyodott, és megszorította a kezét.
– Én sem. De most már tudom, hogy minden vadászatunk erről szólt.
A nap lassan felkúszott az égre, új fényben ragyogva be a tisztást – és a két férfi életét.