A hőség napja

A hőség napja

A város fullasztó volt az augusztusi délutánon. Az aszfalt ontotta magából a hőt, és minden ablak nyitva állt, hátha a legkisebb fuvallat is megmozdul. Anna egyedül volt otthon – a párja vidéken dolgozott, ő pedig szabadságra ment, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. Legalábbis ez volt a terv.

A ventilátor monoton zúgása háttérzajként szolgált, miközben a testét csak egy vékony, fehér lepel fedte. Nem is takaró volt már, csak valami, ami alá bebújt, mintha ettől védve lenne a forróságtól. Meztelen teste a lepedőhöz tapadt, bőre enyhén izzadt, de nem zavarta – sőt, a nap melegében valami furcsa, belső remegés kezdett felgyűlni benne. Egy érzés, amit régen érzett ilyen erővel. Valami éhes, lüktető vágy, ami alattomosan kúszott végig minden porcikáján.

A kanapé szélére ült, hosszú combjai szétcsúsztak a bőrön, tenyerét combja belső felére csúsztatta. Lassan, mintha nem is ő irányítaná a mozdulatokat. A teste reagált először – bimbói megkeményedtek, szeméremajkai megremegtek, és egy mély sóhaj tört ki a torkán.

Nem siette el. Minden érintésnek íze volt, minden pillanat egyre csak fűtötte a testét. A gondolatai egy másik világba repítették – egy képzeletbeli érintés, egy férfi, aki mögé lép, és ujjait végighúzza a nyakán, majd ajkai végigsimítanak a vállán. Elképzelte, ahogy a kezek a melleire siklanak, szorítanak, simogatnak, ujjai pedig egyre mélyebbre csúsztak saját testében.

A szobában forró volt a levegő, de benne ennél is forróbb érzések tomboltak. Mozgása egyre gyorsult, teste megfeszült, majd elernyedt – és a csendben csak saját szaggatott lélegzetvétele hallatszott. Az élvezet végül nem robbant, hanem lassan, mégis könyörtelenül söpört végig rajta, mint egy lassú tűz, ami minden porcikáját elérte.

Mikor végre elernyedt, és a teste kisimult, mosoly kúszott az arcára. Ritka volt az ilyen pillanat – amikor minden csak róla szólt. Aznap délután nem volt más, csak a forróság, egy test, ami ismerte önmagát, és egy vágy, amit nem tagadott meg magától.