Pillanatok

A tétova sötétben vackol a meleg
Finom-óvatosan ölelve át magát
S rajta kívül ugyan ki érti meg
A tüntető szőrpihék libabőr sóhaját?
Elhalkul a csönd is most, hogy látja már
Az egész egy átkozott, bohó cselszövés
Ahogy a pille fény bekukucskált alá
Borzoló dérrel fújva rózsaszín tó színét.
S fellázadnak mind a szőrpihék, végüket sejtve meg
Remegve hívják ki ezer arcait,
A komisz táncot lejtő meztelen szellemek
S csiklandozzák a percek lusta tappancsait.
A kövér paplan alatt éjbíbor fellegek
Ingázó szélein lám egyre több fény rebeg
És az egész hófehér döbbenten ázik el
A föld négy szegletét az égig dobva fel
Faggatva egyre csak, hogy ez hogy lehet
Míg végül megnyugszik az összegyűrt meleg;
S mormogón elalszik a rózsaszín tóvidék
Beletörődve, hogy mindent úgysem ért.
S egymáshoz bújnak a sok kísértetek
Aludj csak el velük, én álmodok veled.