Egy őrült éjszaka

Este, mikor a Nap már alszik,
A lány feketébe öltözik.
Várja a város, az új kaland,
Nem tudja, hogy vesztébe rohan.

Siklik lábán a fekete selyem,
Haja fénye csupa sejtelem.
Bódító illat lengi körül,
Lábára körömcipő kerül.

Jaj, csörren a kulcs a zárban,
Elindul a lány az éjszakába.
Nem tudja mi lesz a végzete,
Merre felé fordul az élete.

Régóta él már oly egyedül,
Pedig teste minden éjjel hevül,
De, nincs, ki kedvét lelje benne,
Az őrület határán szeretve.

Ma úgy döntött, akármi is legyen,
Egyéjszakás kaland, vagy szerelem,
Ágyát megosztja valakivel,
Mire a kíváncsi Nap felkel.

Diszkóban hajlong a zenére,
Úgy, hogy száz férfi is megnézze.
Táncol is kettővel - hárommal,
De, nem találkozott a mámorral.

Egy bárba tért be, s mint a kurvák,
A pulthoz kérte az italát.
Két szőke nézte meg magának,
Ők, máskor, itt a sarkon állnak.

Magas, rossz arcú férfi lép oda,
„ Kisasszony, ez itt nem óvoda.
Hordja odébb a virgácsait,
Mielőtt eltörném mindkettőt itt.”

Nevet a lány, de belül remeg,
Nem válaszol semmit a stricinek.
Egy erős férfikéz markolja meg,
Csörren a pénz a pulton, és mennek.

Az éjszaka átöleli őket,
Visszanéznek, nem üldözik őket.
A lány lábai még remegnek,
Így egy lépcsőre ülnek.

A férfi rágyújt, és a lánynak nyújtja,
Az nagyot szív belőle, majd kifújja.
Először nézi meg megmentőjét,
Megismeri barátnője férjét.

„Hogy kerülsz ide?” kérdezi a férfi,
És a remegő asszonyt vádlón nézi.
„Csak egy őrült éjszakára vágytam,
Hogy ne legyen üres megint az ágyam.”

„Miért keresel mást, ha itt vagyok én,
Hívjál föl az éjszaka közepén,
Olyat kapsz tőlem, mint senki mástól,
Többször is elégsz majd a vágytól.”

A lány szeme tágra nyílt bámulat,
Gyomra pedig remegő ájulat.
„ Mi van a lányoddal, és barátnőmmel?”
„Ne szédíts a rég lejárt lemezzel!”

Elkapja a lány kezét, és magával húzza,
Az kiáltana, de száját befogja.
A síró lányt egy kapu alá húzza.
Két kezét lefogva, a falhoz nyomja.

Reccsen a harisnya, a bugyi szakad,
Mohó kezek kutatnak a ruha alatt.
A lány védekezne sírva, kiáltozva,
De a férfi durván arcul csapja.

Surran a nadrág, és a merev fallosz,
Hozzányomódik a zokogó lányhoz.
Fájdalmas tűzként robban belé,
Majd lüktető táncát vadul bevégzé.

„Most mit bőgsz, tán nem ezt akartad,
hogy lerendezzen egy jó kis kan?”
Nevet a férfi, és a lányt otthagyja,
A büdös, mocskos kapualjban.

A Nap a vérvörös égen felkel,
A lány egy kuka mellett térdel,
Aztán feláll, és elindul haza,
Ruhája szakadt, haja kusza.

Aztán megfordul, és először lassan,
Majd gyorsan, végül rohanva,
Zokogva szalad fel a hídra.
A víz csobban, és elnyeli a Duna.