Csillaghullás a tóparton

Anna minden nyáron ugyanarra a tóra járt pihenni. Az erdővel körülvett csendes kis tópart volt a menedéke a világ zajától, a hely, ahol végre önmaga lehetett. Idén azonban valami más volt a levegőben - vagy valaki. Már az első nap kiszúrta a stégen üldögélő férfit, aki egy könyvet olvasott és időnként a vizet bámulta, mintha az élete minden válaszát ott keresné. Anna nem volt az a típus, aki csak úgy megszólít idegeneket, de a kíváncsiság lassan túlnőtt rajta.
Másnap, amikor egy kosárnyi friss barackkal a stég felé tartott, a férfi épp ott volt. Anna tétovázott egy pillanatra, majd megállt mellette.
- Szereted a barackot? - kérdezte mosolyogva.
A férfi felnézett. Mély, zöld szemei voltak, amelyek mintha az egész világot magukban hordozták volna.
- Csak ha érett - felelte mosolyogva.
Ez volt az első beszélgetésük. A következő napokban újra és újra találkoztak a stégen. Anna megtudta, hogy a férfit Balázsnak hívják, és íróként dolgozik, de elakadt az új regényével, ezért jött el ide inspirációt keresni. Balázs pedig felfedezte, hogy Anna nemcsak gyönyörű, hanem tele van történetekkel és álmokkal, amelyeket eddig sosem mert megosztani senkivel. Ahogy teltek a napok, a barátságuk mély szerelemmé formálódott, anélkül, hogy kimondták volna.
Az utolsó estén csillaghullást néztek a stégről. Anna csendben figyelte, ahogy Balázs egy papírlapot vesz elő.
- Írtam valamit - mondta tétován, majd a kezébe nyomta.
Anna olvasni kezdett. Egy történet volt - az ő történetük. A sorok között ott volt minden kimondatlan érzés, minden pillanat, amelyet együtt töltöttek.
- Ez a befejezés..hiányos - jegyezte meg Anna, és Balázs szemébe nézett.
- Mert azt akartam, hogy te írd meg - felelte halkan, majd közelebb hajolt és megcsókolta.
Aznap éjjel a tóparton nemcsak csillagok hullottak, hanem két szív talált egymásra. A történetük befejezése pedig nem egyetlen pillanat volt, hanem egy közös jövő kezdete.