Szex vers
Erdő mélyén, bús magányban
élt egy füvesasszony,
álmodozott, várta, hogy egy
férfi kopogtasson.
Három éve özvegyült meg,
hideg volt az ágya -
nem csoda, ha kiéhezett,
s ez lett minden vágya.
Egyik este bezörgettek
hozzája valóban.
Reménykedve tárta ki, s egy
törp állt az ajtóban.
Kicsi ember nagy bottal jár,
a szólás így tartja...
Portékáját a jó asszony
íziben kirakta.
Szót se róla, alaposan
meghökkent a vándor -
csupán szállást akart kérni,
ám ő sem volt fából.
Nem kellett kétszer mondani,
készen állt a kedve.
Aznap éjjeli szállását
többször megfizette.
Nagy hancúr volt, tán még sosem
művelt ilyet nővel;
elöl-hátul, lenn is, fenn is
jól bírták erővel,
s mikor cseppnyi sem maradt már
az apró emberben,
arra kérte őt az asszony,
hogy tovább nyelveljen.
Lefetyelt is, ameddig csak
el nem zsibbadt nyelve,
akkor aztán mást talált ki
a némber helyette.
Egy félbetört seprűnyelet
nyomott a kezébe -
sejtette már szegény törp,
hogy messze az éj vége.
Szemernyit sem aludhatott,
éhes volt és fáradt.
Pirkadt már, de alvásra nem
használták az ágyat.
Úgy érezte, szakállából
többé ki nem jön már;
asszony-öl illatot szagol
élethosszig eztán.
Szállásadója ízletes
étket tett elébe,
s mosolyogva markolt közben
petyhüdt fegyverébe.
Érezte a törp e ponton,
hogy fele sem tréfa:
ezt a nimfomán hölgyeményt
nincs farok, mi bírja!
Megette a finom ételt,
úgy tervezte: elmegy.
Az asszony is így gondolta,
segített e tettnek.
Titkos fűszerrel szórta meg
a reggelit dúsan,
amely rögtön hatni kezdett
lenn, a gatyakorcban...
Nem tehetett mást szegény törp,
duzzadt a dorongja -
hagyta, hogy vendéglátója
jól meglovagolja.
Alig hitte végül, amit
látott órák múlva:
az özvegy elszenderedett,
szemeit behunyta.
Erőtlenül osont ki a
kunyhóból a vándor,
legyengült lábai vitték,
s lerogyott jó távol.
Megfogadta: esőben sem
kér ezután szállást,
inkább ázik, de többé nem
akar ilyen állást...
Hozzászólások