Szilveszter_éjjel_második_rész

Szilveszter éjjel van és a baráti társasággal út közben, egymás szavába vágva soroljuk a lehetőségeket annak a folytatására. A szavak szinte a gondolat sebességével pörögnek, hogy egy pillanatát se pazaroljuk el az estének, ami maga a katarzis. Először csak egy bárba térünk be, leülünk egy asztalhoz, iszogatunk, hangolódunk az elkövetkező órákra. A hangulat halhatóan fokozódik, de a mohóság határtalan. Még többet akarunk, szép lányokban gyönyörködni, velük mulatni, beszívni az édes illatot, ami őket körülveszi, csak távolról, egyre gyorsulva közeledve a nyakuk bársonyos bőréhez, mikor már képtelenség leküzdeni ilyenkor ezt a vonzerőt. Aszteroidaként csapódunk be, érezzük a nyakukban a lüktetést, ami egyre gyorsabbá válik és szinkronra talál a szívverésünkkel. Érezzük a felhevült testünkön, ahogy a másik zuhan belénk, csak a hűs ajkak, amelyek enyhülést tudnak nyújtani. Egyre buzgóbban igyekezzük a szomjúságunk enyhíteni, faljuk egymást. Erre vágyunk. Feltehetően ezt leplezni sem tudjuk, a lányok csak mosolyognak és élvezik a helyzetet. Korán van még, előbb végig akarják kóstolni a menüt. Ekkor megcsörren a legjobb barátomnak a telefonja, a barátnője az. Krisztinek hívják. Magas, vékony lány, csupa kedvesség, az arca is kedves. Megnyugtató pillantása van, amiből árad a melegség. Mikor rád néz, megszűnik a világ kettőtök közt, és csak azt várod, hogy láthasd a mosolyt az arcán. Mikor a puha rózsaszín ajkai mögül a fehér gyöngysor fogai előtűnnek. Ezeknek a pillanatoknak élek, sosem tudok betelni a látványával. Igen. Az én titkos szerelmem a legjobb barátom barátnője, aki most azért hívta a párját, mert nem tudja magát ezen az estén jól érezni nélküle. Egyszerre feldobottnak és földhöz vertnek érzem magam. Izgatott vagyok, mert láthatom és lehangolt, mert nem lehet az enyém. Komor gondolatok ülnek az elmémre, melyek az időt csak lassítják. Könnyen bele lehet felejtkezni ezekbe a gondolatokba, melyek komorságuk ellenére intim kapcsolatban állnak velünk, régi barátaink, akik hosszú ideje kísérnek az életünk alatt. Soha senkinek nem lettek elmondva, mert nem akarjuk, hogy szánalmat keltsünk másokban. Nem mondhatom el, csak leírhatom, hogy az élet igazságtalansága, hogy ezek a lányok, akik tényleg boldoggá tehetnének mindig másvalakit szeretnek. Hogy bármit feladnék, ha Kriszti felém érezné azt, amit a barátja felé érez, mert vele mindent el tudnék érni, akármit. De nem lehet ezt az érzést kierőszakolni és nem is akarnám. Azt akarom, hogy magától történjen meg, hogy neki is megdobban a szíve, amikor meglát. Sorra árasztanak el a gondolatok és merülnék el az önsajnálatba, mikor egyszer csak ő is megjelenik az asztalnál a barátnőivel…