Erdei tűzijáték

Erdei tűzijáték

Rejt minket a sötét erdő,
Nem láthat minket a mező.
Érintsd meg lágyan kezem,
Húzz Magadhoz gyengéden.

Falombok közt árad a fény,
És árnyakat ad sok vad lény.
Ne félj még együtt vagyunk,
Csak csókolj kérlek vadul.

Mellettünk patak csörgedez,
Hűs vize párát fecskendez.
Hajtsd fülem mögé hajam,
Mely lóg lazán, izzadtan.

Ezerféle madárzene
Harsog vágyat füleinkbe.
Csókolj meg újra, s újra,
Vigyél be a vadonba.

Lepedőnk sűrű avaron,
Ez veszélyes játék vagyon.
Dönts lassan, érzékin le,
Testem észre se vegye.

Mászkálhat a hangya, rovar,
Bogár, kullancs már nem zavar.
Csókold ajkaim, nyakam,
Tedd szabaddá a vállam.

A patak harmatja csepeg,
A fák lombja halkan recseg.
Harapd vállaim forrón,
Majd vedd le a melltartóm.

Erdei virágillat csap,
Forrón éget a nyári nap.
Bújj keblem közé, hűsít,
Egész testem így izzítsd.

Ahogyan csillogó cseppek
Öntik el a közel hegyet,
Úgy folynak dombjaimról
Verejték és nyálas csók.

Mint az őzek a csapáson,
Mikor ellenség nem vagyon,
Oly lassan haladj tovább,
Járj testem minden zugán.

Ballagjunk bentebb vadonba,
Hol már nincs tudat hatalma.
Izgass kérlek nyelveddel,
Ajakpárnád hevével.



Egyre szebb e sötét erdő,
Hű oltalmába engedő.
Csússz fentebb, épp érj hozzám,
Izzíts még, égjen a láng.

Gyere, gyere! Nincs visszaút!
Még, még, még, még! Így meg amúgy.
Igen, igen, törjünk fel,
A csúcsot elérni kell!

Feltörő gejzír tombol,
Önt remegő barlangot,
Ölelkezik a kettő,
És tűzijátékot lő…
2010