Életösztön

Kinyitom a koponyám és a csillagokkal egybeolvadva
Megannyi színes pillangó röppen fel a magasba
Csillogó bogaram nézi az összegyűlt tömeg arcát
Az egyetemlegességre törekvő gondolatok harcát

De minek?

Mellkasom szétfeszítem, melyből szivárvány ível
Egyszerre több irányba, hogy érintkezzen egy szívvel
A kozmosz rideg feketéjében keresi azt az egyet
És árad ezernyi fénycsíkon át pataknyi szeretet

De kinek?

Járom a bolygók és csillagok alatt kanyargó utam köztetek
És mosolyom találkozik az üveghegyen túli tekintetek
Erdejével, melyben felülök az Ismeretlen nevű szilaj paripára
Hogy ellovagoljak az élet és értelem sehol sincs határára

De miért is?

A pillangók a vesztes színeivel tépázottan visszatértek
A szivárványhad útja a fekete lyukakban véget értek
Céltalanul bolyongok, egy lóról levetett magányos idegen
Majd leülök magam mellé, nem megyek tovább, felelem

És mégis!