Autóstop? Mindig csak ilyet!

Valamikor a kétezres évek elején történt.
Akkoriban sokat jártam Szegedre Budapestrõl. Néha vonattal, de általában inkább kocsival mentem, mint azon a napon is.
Kellemes napsütésben autóztam, élveztem az ablakon beömlõ júniusi illatokat.
Ahogy elhagytam Pestet az autópálya mellett több helyen is fiatalok stoppoltak kartonlapra írt úticéljukat maguk elé tartva.
Nem foglalkoztam velük.
Dabasnál a pálya felhajtójánál már messzirõl megláttam egy alakot. Közeledve egyre jobban vonzotta a szemem, kicsit még lassítottam is. Feszes, nagyon rövid nadrágja, izmos combjai és egy a mellkasát mélyen látni engedõ, élénk kék trikó alatt nagyon kellemes felsõ teste volt. 35-40 körüli, barnára sült, nagyon szép férfi volt.
Annyira izgatott a látványa, hogy szinte beleharaptam volna.
A lassításomat megállási szándéknak vette, fülig szaladt szájjal felkapta a csomagját és megindult. A mosolya is huncutul pikáns, mégis olyan erõsen, vadítóan férfias volt, hogy bármelyik nõ sikítva pisilt volna érte.
Csomagját a hátsó ülésre dobta, s olyan ledülettel vágódott be mellém az ülésre, mintha a saját kocsija volna.
Közvetlen volt, csajozós sztorikat mesélt, s közben cigarettát gyújtott nekem, majd a combomra csapott. Azt mondta nevetve, hogy ez a cigis nyálcsere olyan, mintha csókolóznánk. Beleremegtem.
Volt, hogy elnémult, s a szemem sarkából láttam, hogy engem néz.
Kisteleknél arra kért, hogy álljak meg a parkolóban, mert pisálnia kell. Így mondta, hogy pisálnia.
Lüktetett ez a szó a fülemben. Felizgatott, kellemes emlékeket hozott elõ bennem.
Megálltam, kiszálltunk, de nem indult el azonnal a wc felé. Engem nézett. Furcsán forró volt a tekintete.
Jössz? Van kedved? - kérdezte egyszercsak.
Volt. Mentem utána mintha vonósugárba kerültem volna.
Senki sem volt odabent.
Egymás mellett álltunk a piszoárnál. Õ vastag sugárral öntözte a króm falat, nekem viszont nem sikerült.
Sosem tudtam álló farokkal pisilni.
Rám nézett. Aztán a farkamra.
Nem szólt egy szót sem, csak lerázta az utolsó cseppjeit és felém fordult. Húzott néhányat a farkán, közben hosszan az arcomba nézett. Finoman elmosolyodott és bólintott a fejével.
Hatalmasra duzzadt makkja volt. A farka inkább csak átlagos méretû, enyhén balra hajló.
Nem bírtam tovább.
Úgy rogytam elé, mintha kimentek volna a lábaim alólam. Mélyen beszívtam szõrzetének enyhén fûszeres illatát és úgy kezdtem szopni a farkát, mintha az életem múlna rajta. Észtvesztõ volt.
Magamról megfeledkezve csókoltam, nyaltam, szoptam a gyönyörûséget, ami egyre jobban táncolt a számban.
Megállt az idõ.
Kikapcsolt minden.
Éreztem a két kezét a tarkómon, s ahogy egyre gyorsabban mozgatta a csípõjét, ugyanolyan ritmusban húzta a fejemet lüktetõ makkjára.
Hatalmas remegéssel, hörögve élvezett el. Éreztem a forró, enyhén édeskés ízt a számban, s olyan kielégülést éreztem, mint talán még soha azelõtt.
Lassan eszméltünk a kábulatból.
Csak akkor vettük észre a két másik férfit akik az ajtónál állva kikerekedett szemekkel néztek minket. Az arcukon nem más volt, csak egyértelmû irígység.
Két nap múlva hazafelé megálltam ott a parkolóban. Vártam, hátha meghallom azt a hangot, azt a két szót: "Van kedved?"
Lett volna.
Nagyon is lett volna.