A fiú a boltból

Nézegettem, nézegettem már régóta a fiút a boltban, ahol különféle háztartási cikkeket árultak. Minden tetszett rajta. Vékony alkata, fiús teste, sötét szőrzete, ruganyossága, no és persze a pillantása. Szerettem volna megszólítani, elmondani, hogy tetszik nekem, és hogy el tudnám képzelni az intimebb kapcsolatot is. De nem mertem megtenni. Úgyse meleg. Vagyis olyan kevés az esély rá, hogy meleg legyen. Talán még öt százalék sincs. És még ha netalán véletlenül meleg is lenne? Miért pont én tetszenék neki? Nem, nem, ennek semmi értelme.
Úgy döntöttem, mégis adok valami jelet. Elvittem a boltba egy meleg témájú brosúrát, melyet még régen kaptam valahol. Aztán amikor vásároltam, és fizetni készültem, óvatlanul, vagyis nagyon is óvatosan, elejtettem, oda, a pultra, úgy, hogy a témája jól látható legyen. Hagytam a pulton parkolni a papírt, vártam, hogy a fiú is észrevegye, majd, mintha véletlen lett volna, fülig vörösödve nyúltam felé. „Jaj, ne haragudj” – pillantottam rá, és élesen a szemébe néztem. Tudtam, hogy minden ettől a válaszpillantástól függ. És abban a nézésben minden benne volt.
Legközelebb, amikor nála vásároltam, egy papírt csúsztattam a kezébe, ezzel a szöveggel: „ha szeretnéd, hívj föl ezen a számon”, és megadtam a számomat. Hát így találkoztunk.
Először egy parkban, egy eldugott padon üldögéltünk. Mesélt magáról, meséltem magamról. Megcsókoltuk egymást. Nyelvünk megízlelte a másik test ízét.
Aztán elmentünk a lakására. Azt játszottuk, hogy végig meztelenek leszünk. Azonnal nekivetkőztünk. Meztelenül teáztunk. Majd közösen lezuhanyoztuk egymást. Aztán meztelenül birkóztunk. Azt játszottuk, hogy aki két vállra fekteti a másikat, azé a dominancia, a dugás és a szopatás joga. Nem bántam, hogy ő volt az erősebb. Csodálatos nyári délutánt töltöttünk el ott meztelenül a lakásában. Azonnal elhatároztuk, hogy ezt meg fogjuk ismételni.
Legközelebb is birkóztunk. Meztelen testünk így szinte összeolvadt, két vékony, csontos test. És legközelebb is ő győzött. Számba vettem a farkát, és szopogattam, mint egy mentolos cukrot.
Még vagy háromszor-négyszer találkoztunk, és élveztük egymás meztelenségét. Aztán egyszer csak elköltözött messzire, és nem találkoztunk többet. Ekkor döbbentem rá, hogy még a teljes nevét sem tudom. Hogy fogom így megtalálni? Csakugyan, sehogyan. A keresztnevét jegyeztem csak meg, Ádám volt. Ádám, mint az első ember.