kamaszkorom nyara

Nyár volt, a teraszon ültünk:
a két öreg, Andi és én.
A Nap már aludni készült,
elszürkült a nappali fény.

Pista bá mesébe kezdett,
hangja dörmögve szállt felém.
De én csak Andit néztem,
árny volt a csillagok egén.

Éreztem testének melegét.
Arca perzselt, akárcsak én.
Magamhoz húztam, betakartam,
nehogy fázzon a terasz szegletén.

Ahogy hozzám bújt, éreztem
hajának, bőrének illatát,
részeg lettem, pedig nem ittam
illata Ámor nyilaként eltalált.

Aztán csókban forrtunk össze,
megszűnt minden, a külvilág,
nem volt már veranda, dörmögés,
megszűnt számunkra Pista bá.