Azt gondolom, fontos téma ebben a közösségben is az öregedés. A test öregedése.
Öregedés alatt én nem csak a test ráncosodását értem, hanem az életerő megcsappanását, a betegségek előretörését, az elhízást, mint nagyon fontos megnyilvánulását.
Nos. Ha visszatekintünk szüleinkre. Ha emlékszünk mit tanítottak, milyen mintával szolgáltak gyerekeiknek és ha látjuk idősen őket, akkor egyszersmint egyértelművé válik, hogy az a fajta életvitel milyen végkifejletet eredményez. Legyen ez akár jó akár rossz. A test amelyben élünk - ahogy Leonardo da Vinci megfogalmazza - egy bőrrel bevont szerkezet. Aki nem látott még emberi maradványokat, annak tulajdonképpen elképzelése sincs arról, mit jelent ez. Mi zajlik minden nap bennünk, a bőrünk alatt. És mivel nincs tudomásunk róla, nem is vesszük tudomásul a test szerkezet jellegét. Éljük a napjainkat ahogyan azt látjuk az elődeinktől. Ahogyan azt másoljuk a társadalomból. Ahogyan követjük mások véleményét, útmutatását arról, hogyan kell szerintük élni. Van az az elterjedt szállóige, hogy józan paraszti ész, ami tulajdonképpen már nincs. Csak az elődök által kitaposott ösvények vannak, amelyek ma Magyarországon az életvitelünknek megfelelően oda vezetnek, hogy elsők vagyunk mindenfajta krónikus megbetegedésben. Hogy egy ötvenéves - és itt jön a képbe ez a közösség - már vonzalom szempontjából leírhatja magát. Elhízott, megfáradt, teljesen leamortizált és semmilyen vonzerővel nem rendelkező. Testéből hiányzik az energia, lelkéből a fiatalság. Jó esetben még magáénak mondhat egy húsz évet. Ami korántsem problémamentes. A halálhoz elhízáson, rossz közérzeten, krónikus betegségeken keresztül vezet az út. Ötven év felett a magyar tucatnyi gyógyszert szed naponta. Ez fenntartja a testműködését legalábbis a nyugdíjkorhatárig.
A mai magyar társadalom úgy van berendezve, hogy nyugdíjra a legkevesebbet kelljen fordítania. A legkönnyebb ezt úgy elérni, hogy a testet idő előtt leépíti. Nem véletlen a pálinka, a tömény szeszesitalok népszerűsítése. Ahogyan a disznóvágás ma Magyarországon feldicsőítve van. A halálos karácsonyi zabálások, alkoholmérgezések, amelyek vidéken egész évben folytatódnak. A vidéki ember méginkább kiszolgáltatottja a hagyományainak, mert más lehetőséget az élet nem is kínál fel vidéken. Nincs más alternatíva. Más módszer, ami megmutatkozna. Nincs új. Csak az elődök által kitaposott életvitel.És ehhez foggal körömmel ragaszkodik olyan dogmák mögé bújtatva, mint vallás, hit, család. Amiből persze - ha megnézzük hogyan esnek szét a családok, mennyi családi erőszak van - igazából semmi sem igaz.

És van még valami. Az emberi test - ha elkezdjük megfigyelni - ijesztően intelligens és önrendelkező. Sokáig képes beavatkozni az ember rossz tevékenységébe. Sokszor magam is megdöbbenek azon, hogy a szervezetem a tudtom, tudatom, a megkérdezésem, a beleegyezésem nélkül miket cselekszik önállóan nap mint nap. Ijesztő, döbbenetes ugyanakkor lenyűgöző. De sokáig nem tudja védeni a várfalat. Különösen akkor nem, ha belülről kezdjük el szétbontani testünk épületét.

Az igazság az, hogy az elhízásért, a betegségekért, a rossz közérzetért, az energiahiányért, a test időelőtti elöregedéséért hetven százalékban a táplálkozás felelős. Húsz százalékban az emberi aktívitás. Tíz százalékban az élethez való viszonyulás. Az öröm megléte vagy hiánya. A boldog életszemlélet hiánya vagy jelenléte. A hit, de nem egy vallásban, hanem az élet szeretetében. A gyönyörködésben. Annak az elismerése, hogy az élet minden megnyilvánulása ebben az univerzumban csodálatos és gyönyörűséges. A szex, a szenvedélyes szeretkezés, ami az emberi érzéseket már-már isteni szintre emeli.

Furcsa és gondolom eretnek kijelenteni, hogy az alkohol a ciánhoz hasonlóan halálos méreg. Az a cukor is. A dohányzás, amely a sejt falait úgy roncsolja, hogy az egy igazán inteligens lényben rémületet keltene. Halálos könnyelműség az, hogy nem érdekel minket, mit eszünk. Hogy nem gondolunk semmire, miközben élünk, csak arra, mire tanítottak minket. És ebből egy jottányit nem kérdőjelezünk meg. Halálos méreg, hogy nincs tiszta öröm az életünkben. Hogy alig mozgunk. Hogy ma itthon egy férfit nehezebb rávenni arra, hogy elmenjen egy tánciskolába, mint a Himaláját a helyéből kibillenteni.

Ha valaki találkozik velem, tíz-tizenöt évvel gondol fiatalabbnak. De ehhez megvan az életem képlete és nem egy csoda eredménye. Már gyerekkoromban tele voltam az élet igenlésével, a felfedezésével és tudtam csodálni minden szegletét. Figyeltem a testem. Figyeltem, miket eszem és az mit vált ki belőlem. Milyen érzést. Milyen közérzetet. És aki szereti az életet, az szereti felfedezni azt. Aktív sportoló voltam, aktív hegymászó, aktív flamencó táncos, aktív bokszoló. És ez ma is töretlen. Töretlen az energiám. A szexuális aktívitásom. A szenvedély, amely jelen van minden egyes szeretkezésemben. És ahogyan ez egyre több erőt, egyre több energiát, egyre több szenvedélyt és szexuális éhséget eredményez, amely nemhogy csökkenne, hanem napról napra nő. Nos, ez lenne az én újévi üzenetem ennek a közösségnek.