A decemberek és az advent egy idő óta mindig kiszámíthatóak. Tizenhetedikén találkozás anyámmal. Tizennyolcadikán Suarezékkel. Aztán huszonkettedikén lottóhúzás. A nagy. A karácsonyi nagy lottóhúzás. Előtte elintézni az asztalfoglalást a Verdaderóba a Calle Alcalán. Aztán huszonnegyedikétől újévig pihenés. Valószínűleg leugrom a vandalúzokhoz pár napra Málagára és talán az idő jó lesz annyira, hogy lehessen sétálni a tengerparton vagy elugarni Córdobába enni egy jó Salmorejót a piacon Miguelnél és találkozni néhány gyerekkori baráttal, akik máig ott élnek. Egyszóval ilyen az én decemberem. A szelvényeket most az Atocha pályaudvaron Madridban vettem meg amikor megjöttem Barcelonából. A lottózó kicsi és eldugott helyen van az átjáróban, de szerencsésnek mondják. Már adtak el itt pár éve olyan szelvényt, ami a második legmagasabb nyereményt hozta el. Szóval már októberben megvettem itt a szelvényeket. Egy szelvény sorszáma harminccal, egy harminchárommal, egy hatvanöttel és egy kilencvennéggyel kezdődött. Ezek a szerencseszámaim és tulajdonképpen már abban is szerencsém volt, hogy voltak itt ezekből a számokból. Az asztalt a Verdaderóba telefonon szoktam lefoglalni, de most arra volt utam így leugrottam az étterembe. Délelőtt volt. Az étteremben csak egy pincér állt a pult mögött. Egy harmincas srác, akit még sosem láttam itt. Az étterembe lépve odamentem a bárpulthoz.

- Üdv! Tudnék asztalt foglalni huszonkettedikére? - a srác ekkor felnézett. Rám pillantott.
- Persze! - volt a válasz. Hány órától jönnétek? Kilenc?
- Fél kilencre és tízen lennénk.
- Rendben. Beírom. Milyen névre?
- Juan Manuel Rodriguez - válaszoltam
- Rendben. Felírtam - válaszolta
- Lehetne az asztal itt a bárpultnál? - kérdeztem
- El tudom intézni - válaszolta mosolyogva és miközben rám pillantott vettem csak észre, hogy a gyerek mennyire helyes annak ellenére, hogy Servantes szakálla volt, ami nem az esetem. Meg már nem is divat, de a szeme gyönyörű volt. És az ajkai, a vonásai elképesztően férfiasak, szépek. - Baszki, de helyes vagy - gondoltam magamban. Most ehetem a kefét, amíg majd ki nem mész a fejemből.
Arca napbarnított volt de nem gyarmati volt mégsem a kinézete. A vonásai nagyon is kasztiliaiak, szerintem toledói, madridi, szóval valahonnan ide valósi. Ja, azt eddig még nem is említettem, hogy az étteremben eddig csak olasz pincérek szolgáltak ki. Nem is nagyon tudtak spanyolul. Nem is értettem, ez a spanyol fiú hogy kerül ide.

- Te hogy hogy nem olasz vagy?
- Apám barátja a tulajnak - volt a válasz
-Ahha. De ugye nem régóta vagy itt? Legutóbb még nem láttalak
-Ja, decemberben kezdtem - válaszolta
- Hmm. Hát sok sikert az étteremben! Én viszonylag gyakran járok ide. Amúgy örvendek. Juan vagyok - mondtam
- Igen tudom - mondta mosolyogva - Az előbb már említetted a neved. - mondta és már nyújtotta is a kezét, hogy megszorítsam majd annyit mondott: Pol vagyok. Én is örvendek. - A keze finom férfias volt. Nagyon férfias, markáns és forró.
Madridi vagy? - buggyant ki a kérdés a számból. Ahogy válaszra nyitotta a száját rám nézett és elmosolyodott.
Igen. Honnan tudtad? - kérdezte
A kinézetedből- válaszoltam, de tovább nem fejtegettem ezt, mert egészen biztosan zavarba jöttem volna és észreveszi, hogy tetszik.
- Nos Pol! Nagyon örülök, hogy találkoztunk és hogy itt fogsz dolgozni. Érezd itt jól magad. Remélem, huszonkettedikén találkozunk.
- Aznap mindenkire szükség lesz, úgyhogy rám is a friss húsra, tehát itt leszek- nézett rám mosolyogva huncutul.

Kifelé indultam, majd visszafordulva még oda vetetttem:
- Amúgy elmehetnél rendőrnek. - mondtam mosolyogva. - Tudva levő, hogy a lovasrendőrök mind száznyolcvan centi felettiek és brutálisan jó képűek. Tudta, hogy miről beszélek, mert kacsintott egyet miközben fülig ért a szája.
Vegyél szelvényt huszonhetessel - kiáltott még utánam - ez a szerencseszámom. Az Elefante de Arenalon még kapsz ha ügyes vagy. - mondta nevetve
- Ok. Veszek - válaszoltam és kiléptem az étteremből. Mivel az elefánt lottózó nem volt messze onnan, oda ugrottam megnézni, van-e még szelvény ami huszonhetessel kezdődik. És volt.

Aztán az idő nagyon gyorsan elszaladt. Megvolt a vacsora anyámmal, másnap a volt osztálytársamék családjával az összejövetel és pikk pakk jött a huszonkettedike is.
Amikor beléptem az étterembe reggel fél kilenckor, az asztaloknál már ültek. A bejáratnál szóltam a recepciósnak de közben láttam is, hogy a lefoglalt asztalnál már ott ült Antonio, Sergio, Hugo, Max, Oli egykori egyetemi csoporttársaim illetve egy régi barátom Rúben. Odamentem az asztalhoz, ami a bárpultnál volt - ezek szerint tényleg elintézte az új srác - gondoltam vissza a foglalás napjára és kezet fogtam a barátaimmal.
- A többiek? - kérdeztem
- Javier kiment a mosdóba - szólalt meg elsőként Sergio. - A többiek meg- gondolom - majd jönnek. Tette hozzá.
- Ok. - válaszoltam - Rendeltetek már?
- Ja - mondta Sergio. - Kértünk a Pata Negra-ból három palackkal.

A kabátomat rátettem a székem háttámlájára és leültem. Elővettem a lottó szelvényeket. Kipakoltam az asztalra. A többieké már ki volt terítve. Aztán a hátam mögül megszólalt valaki nevetve:
- Látom vettél a huszonhetesből is. - Hátrafordultam. Az új pincér volt az, Pol.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Persze hogy vettem. - Remélem, nyerünk vele mindketten. Te mennyiért vettél? -kérdeztem
- Egy szelvényt szoktam venni csak a huszonhetesből. - válaszolta
- Hát akkor Suerte (sok szerencsét) - mondtam - Ha nyerünk, akkor meghívlak vacsorára. Rendben? - kérdeztem tőle
- Ok, de ma sokáig leszek - válaszolta olyan természetesen, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy srác vacsorára hív egy másikat. Időközben befutottak a többiek is, Carlos és Tito. A sorsolás közben megindult. A számok jöttek egymás után. Mi ittunk, aztán ettünk, hogy tudjunk újra inni és egy idő után már képtelen voltam követni a kihúzott számokat. Csak ittunk, csevegtünk, ettünk és ittunk. A pezsgős üvegeket csak hozták nekünk egymás után, nyitották a Pata Negrákat mi pedig jól éreztük magunkat és boldogok voltunk, hogy újra együtt lehettünk barátok.
Valószínűleg sokat ihattam. Túl sokat mert egy idő után már nem emlékeztem semmire.Hogy nyertünk-e egyáltalán? Hogy hogyan telt el az idő? Semmire. Amikor felébredtem, ágyban voltam, de nem az enyémben. Az ablakon a függönyök közül fény szűrődött be. Délelőtt lehetett. Felültem az ágyban. Körülnéztem. Valaki levetkőztetett. A hálószobát, ahol voltam, még sosem láttam. A hálószoba ajtaja csukva volt.Mögötte lépések hallatszottak és közeledtek. Majd kinyílt az ajtó. Pol volt az a pincérsrác. Álmélkodva néztem rá, ez meg hogy?

- Hogy kerültem ide? - kérdeztem
- Túl ittad magad én pedig megszereztelek. - válaszolt Pol mosolyogva
- Megszereztél? Az meg mit jelent? - kérdeztem
- A barátaid haza akartak vinni magukkal, de én voltam az erősebb. És hatott az is, hogy elmondtam nekik, a huszonhetes, amivel nyertünk fejenként 200 Eurót, az én szerencseszámom.
- Nyertünk? - kérdeztem álmélkodva - A huszonhetessel?
- A huszonhetessel mindenképpen, de a te számaid nem ellenőríztem. Nem elég neked, hogy haza hoztalak és megmentettelek? - felelte miközben oda ült mellém az ágyra.
- De elég. - válaszoltam mosolyogva és kezemet rátettem az övére. Egymás szemébe néztünk és kezemmel a nyaka mögé nyúltam, magamhoz húztam és megcsókoltam.
- De honnan tudtad? - kérdeztem tőle miközben kicsit fáradtan visszadőltem a párnára.
- Mit? Hogy kiszúrtál magadnak? Hogy bejövök neked? Hát azt már akkor tudtam, amikor lefoglaltad az asztalt december elején. Hogy te is tetszettél nekem, azt nem árultam el, de tudnod kell, hogy a szerencseszámom csak keveseknek árulom el. Most már tudod ezt is. - válaszolta miközben közel hajolt hozzám és visszacsókolt. Szánk egymás szájába merült. Nyelvünk összeolvadt és ekkorra már minden porcikám őt akarta. Csókolni őt. Érezni a testét. Ekkor levette a polóját és az alsónadrágját. Más nem is volt rajta.Gyönyőrű izmos teste ekkor kezemnek feszült. Azután magamhoz vontam őt miközben ő kezével már a farkam simogatta, amely akkorra már kőkemény volt és ágaskodott érte. Hogy fogja, hogy simogassa, húzogassa, hogy gyűrje, hogy pattanásig feszítse bennem a vágyat iránta és az hirtelen el is pattant. Fejemmel ráborultam gyönyörűségesen felfelé görbülő farkára, amely már akkor szintén kőkemény volt és számba vettem és szoptam és szoptam miközben karjaimmal a derekánál vontam őt magamhoz egyre jobban és szorosabban hogy férfias húsát minél mélyebben magamban érezzem, amilyen mélyen csak érezni lehet egy férfit. Egy csodálatosan lüktető, engem akaró hímet. Éreztem, ahogy farka a számba feszült és ahogy már ki be mozgott ütemesen. Ahogy ez a gyönyörűséges fasz hágta a számat és ezzel engem is teljesen a magáévá tett. Annak a férfinek a farka, akinek a tekintete már első találkozásunkkor megperzselt. Kezével fejemet rányomta szépséges faszára amit csodálatos volt szopni és magamban tudni. A számban érezni feszülő makkját abban a tudatban, hogy ebben a pillanatban már teljesen az övé vagyok. Kemény izmai csak azt akarták, hogy a farkát minél mélyebbre nyomja a torkomba és úgy hágja meg, ahogy a férfi farka hágja meg asszonyát. És egyszer csak éreztem, hogy légzése felgyorsul, izmai teljesen megfeszülnek, farka kitágul immár teljesen kitöltve a számat és forró meleg spermája elönt mint egy vulkán. Hát, így lettem az övé. Polé, a leghelyesebb madridi srácé, aki olyan szépséges volt mint a madridi vagy sevillai lovasrendőrök.