Sok esetben határozott elképzelésünk van, hogy milyen partnert keresünk. Talán, túlzottan is határozott! Talán nincs is olyan! Esély sincs arra, hogy létezzen. "Királyfi fehér lovon, akinek minden vágya, hogy engem imádjon, csak értem éljen, folyamatosan dicsérjen, ne tudjon betelni velem... stb..." Evolúciós okokból természetes, hogy a lányok már óvodás korban is erről álmodnak. Ahogy múlik az idő, már kevésbé határozott az az elképzelés, már kevésbé konkrétak a "körvonalak". Ha megmaradna minden, ha "túlzottan nagyok" lennének az igények, akkor sohasem találna egy lány sem partnert (így persze a fiúk sem). A tapasztaltabbak már tudják, hogy pontosan olyan valakit, amilyet elképzeltünk, lehetetlen találni. Ki is halna az emberiség! Hogy ne haljon ki (vagyis csak ezért nem halt ki) a jelenlegi ember, az evolúciós fejlődés során kialakult a szerelem, ami egy időre "vakká" teszi az embereket, megkerülve azt, hogy a határozott elképzelésük szerint válasszanak, illetve ne válasszanak, visszautasítsanak.

A szerelem viszont irányíthatatlan, nem mi döntjük el kibe szeretünk bele, és valójában nem is "mi" szeretünk bele valakibe, hanem a bennünk levő komplex élményhalmaz (mémek serege) indítja be a szerelmet, ha egy olyan személlyel találkozunk, aki egyik rossz élményünkre sem emlékeztet bennünket és ezen felül részben megfelel "furcsa" vágyainknak.

Ha kitartunk a határozott elképzelésünk mellett, akkor túl korán, még mielőtt találkoznánk velük, még mielőtt megismernénk őket, tehát még mielőtt szerelmesek lehetnénk (vagy megtetszenének), visszautasítunk embereket, akik talán nagyon is megfelelnének nekünk. Túl hamar döntünk apró, sokszor lényegtelen feltételek alapján.

Tehát, tévhit, hogy "a lányok választanak" az őket "ostromlók" közül. Habár a szabad akarat illúzióját érzik, nem ők választanak, hanem az "eddigi életük élményei" (jó és rossz tapasztalatok, előítéletek, felületes filmes élmények, mesék...), ami nagyon csalóka lehet; elég, ha valaki hasonlít egy korábbi ellenszenves egyénre, már ellenszenvesnek érzik és elutasítják; elég, ha valakit úgy hívnak, mint egy ellenszenves ismerőst, már ellenszenvesnek érzik és elutasítják. (Nem véletlen, hogy hosszabb ismeretség után olyan párok is összejönnek, akikre sokan azt mondják, hogy nem illenek össze. A hosszabb idő alatt kialakulnak a valósabb ítéletek, amelyek közvetlen tapasztalaton alapulnak, elnyomódnak az előítéletek.)

A társkereső oldalakon sokan panaszkodnak, hogy "se szó, se beszéd" elutasítják, letiltják őket; még mielőtt akár enyhén is megismernék egymást a "felek". Láthatjuk, hogy így akár sokat is (talán az egyetlen hozzánk illőt) veszíthetünk. Hát nem lenne érdemes legalább megpróbálni átvenni az irányítást a "csalóka ösztöneink" felett! Tudatosan ellenállni a "negatív vágyaknak", elhatározni, hogy így vagy úgy teszek, türelmes leszek, legalább kommunikálok egy kicsit, mielőtt elutasítanék valakit. Meglepődnénk, hogy mennyire mások az emberek, mint azt első látásra gondoljuk.