Pszihikai blokk....
Az idei évem eléggé különös volt.Kora tavasszal megismertem egy korombéli lányt egy társkeresőről,akibe fülig belezúgtam első látásra.Első randi végén azt mondta hogy nem jött meg az érzés személyemmel kapcsolatban.Mivel én azt éreztem igenis Ő kell nekem,vele szeretném leélni az életem ha egy mód van rá,így folytattam a hódítást.Sok beszélgetés,chetelés,virágok,randik.....Látszólag részéről is változott az érzés,de szexig a mai napig nem jutottunk.Kitér előle,kifogásokat keres-most a vírus okán talált is.De nem hátráltam mert Ő kell nekem,viszont nem is erőltettem.Amikor már nagyon kezdett érni a szex-az én fejemben-szinte készültem hogy na majd most,de újra és újra a semmi.Közben lett volna alkalmam mással,amiket visszautasítottam.
A hangulatom egyre rosszabb,az engem jellemző jókedv egyre csak elhagyott,egy olyan semmi állapotban vagyok.
A legszomorúbb az,hogy olyan mintha pszihikai kasztráción estem volna át,mintha a férfierőm elhagyott volna.
A méretem nem nagy,de pontenciával sosem volt gondom ezelőtt,kifejezetten gyorsan "regenerálódtam" volt hogy 4 menet után felöltözködve álló farokkal vonultam el.
Most pedig attól rettegek mi lesz ha enged,lehet hogy egyszer sem tudok felmutatni semmit,mert sajnos már idáig jutottam.Akkor meg majd nem érti miért erőlködtem...
Járt már hasonlóan valaki?Hogyan lehet átlépni ezen?
Hozzászólások
...érintések, csókok, cirógatás beveszi én is teszem a magamét, majd 69 és misszionárius befejezés csúcs kielégülés egyszerre...???
Nálam régen 6 menet volt a csúcs, később 70 után pár évvel öt csodás menet pár évvel tőlem fiatalabb özvegy asszonnyal...Mára időnként sikerül 1 - 2, de már nem olyan mint fénykoromban...:)
Az is lehet ha egy hosszas izgalmas előjátékkal sikerülne indítani visszatérnék a "pályára" és egy idő múlva már csak mosolyognék a jelenlegi helyzeten.
A másik nagy gond a kapcsolati lépcső...Ez még egy eléggé instabil pozíció,még nem volt kettőnk között szex.
Kb olyan mintha betonalap helyett fagyira rakná a téglát a kőműves.
Az első lépés annak megismerése, hogy valójában mit akarsz? Mi emberek az önámítás mesterei vagyunk; úgy át tudjuk baszni magunkat, mint szart a palánkon ha érzelmekről van szó. Húú, de mennyire. Érted, hogy miről beszélek, mert voltál már ott, abban a helyzetben amikor akartál valamit, megkaptad és rájöttél, hogy mégsem azt kerested. Te most kérsz valamit az élettől, de lehet, hogy nem arra van szükséged. Vizsgáld meg madártávlatból és pártatlanul a benned zajló folyamatokat. Mire van szükséged? A legtöbben azt mondanák erre, hogy: „rá van szükségem”, mert félnek megkérdőjelezni ezt. Azért félnek, mert egy konkrét személyhez kötik a reményt, aki kézzel fogható, valóságos. De ha kimondja, hogy lehet hogy mégsem rá van szükségem, akkor a vágyott dolog ott fog lebegni a lehetőségek megfoghatatlan tengerében, és ki tudja, hogy mikor bukkan fel újra valaki másban. Mi van ha soha? Ettől félnek. Félünk az ismeretlentől, akár a gyerekek a sötéttől. És valójában nem vágyunk annyira különleges dolgokra, csak a legalapabb szükségleteinkre, amik közül az egyik legfontosabb a szeretet, ami nélkül csak magányosság van. Szerencsére nem csak attól kaphatjuk meg ezeket akit kiszemeltünk, még ha most úgy gondoljuk is.
Ez olyan mint egy gyertyaláng a sötét éjszakában ami mellett melegedni próbál az ember. Nem lesz senki sem kevesebb ha felismeri, és elfogadja hogy most nem sikerült. De ha megfeszül és próbálja megváltoztatni a világ tényeit, ott valami el fog törni, és nem a tények lesznek azok.