Az éj ma lassan olvad ránk,
s a vágy suhant köztünk tovább.
A bőröd hője rám talál,
és bennem minden lángra gyúl, akár egy halk, titkos szabály.

A lépted hozzám simul át,
mint selymen futó suttogás,
és érzem, ahogy egyre mélyebb
ritmusba hív a mozdulásod, puha, mégis égető kis ének.

Kezed finom, de benne tűz,
lassan, biztosan vezet, fűz,
minden érintésed kérdez,
és válaszol rá a testem halkan, ahogy a vibrálás terjed.

Lélegzeted nyakamon ég,
szavak nélkül is mondanék
mindent, mit épp nem szabad,
s a csendben mégis hangosabb a sóhaj, mint bármely szavad.

A szemed mélyén lassú láz,
egy húzó, reszkető varázs,
amitől minden percem adná
magát neked, ahogy közelebb húzol a lassan fogyó napra.

Ajkad érint, a szívem mozdul,
mint hullám, mely a partra fut,
és a világ most összeszűkül,
csak a meleg közelség marad, ahogy a két árnyék összeér, összegyűl.

Karod körém simulva tart,
a pillanat már félig mart,
félig simít, félig rab—
és mégis úgy érzem, hogy benne szabadabb vagyok, mint valaha.

A csókjainkban ott a tűz,
ami lassan mindent betölt, fűz,
és ahogy hozzám érsz megint,
a csendünk úgy rezdül, mintha tudná: most túl mély, túl édes ez az intimitás, hogy bárki értené kívülről.

AsdPlayer69