Miért állunk meg itt ma?

Egy platformon vagyunk, ahol az emberek többnyire személyes élményeiket osztják meg: vágyakat, kalandokat, fantáziákat. Az ilyen blogok célja szórakoztatni, izgatni vagy éppen könnyed, gyors kapcsolódást adni a közösséghez. Mégis, ebben a forgatagban, ahol mindenki vágyképeket fest, egyszer csak felbukkan valaki – és nem élményeket, hanem gondolatokat kínál. Valaki, aki kilép a sorból, és szavaival nemcsak egy világot rajzol meg, hanem el is gondolkodtat minket.

Az én írásaim mások. Nem csak azért, mert nem illeszkednek a klasszikus erotikus blogformátumhoz, hanem mert mélyebbre mennek. Olyan kérdéseket feszegetnek, amelyek az emberi psziché, a társadalom és a lélek rejtett tartományait érintik. Erotika? Igen, de nem a megszokott értelemben. Számomra az erotika nem csupán biológiai vagy ösztönszintű – hanem tükör. Egy eszköz arra, hogy beszéljen hatalomról, vágyakról, maszkokról, az online világ ellentmondásairól és az emberi kapcsolatok újratervezett szabályairól.

Az írásaim nem mások csupán esszék: szubjektív, mégis intellektuális elmélkedések, amelyek megállítanak minket. Azonnal kitűnik, mert amit tesz, az több, mint mesélés – gondolkodásra hív.

Vegyük végig: Nem egyszerűen témákról írok, hanem jelenségeket boncolgatok. Amikor digitális kaleidoszkópról írok, azt mutatom be, hogyan törik szét az identitásunk az online tér tükrében, és hogyan próbálunk szerkesztett valóságok mögé bújni. Amikor a hatalom és vágy paradoxonáról írtam, az elgondolkoztatott, hogy a kontroll és az erotika hogyan fonódik össze, miközben a társadalom határokat szab. A „MGTOW” írásomban pedig a férfi-női kapcsolatok új dinamikájáról írtam és arról az általános kiábrándultságról, ami átszövi az úgynevezett modern világot.

Ezek az írások nem kalandokról szólnak, hanem rólunk – emberekről, akik keresünk, építünk, majd elveszítünk. Én a felszín helyett a mélybe merülök, hogy kimondjak valamit, amit sokan éreznek, de kevesen tudnak szavakba önteni.

Azt mondják, a jó esszé megállít. Gondolkodásra kényszerít. És én ezt teszem: írásaim olyanok, mint apró tükrök, amelyekben saját vágyaink, félelmeink és kérdéseink tükröződnek vissza. Az én műfajom – bármennyire is szokatlan itt – eszéista írás.

Az esszé sosem ad kész válaszokat. Nem mesél el egy történetet, amit aztán lezárhatunk. Az esszé kérdez. Előhúz valamit a lélek mélyéről, és az olvasóra bízza, hogy mit kezd vele. Én is ezt teszem: nem akarom helyetted kitalálni a válaszokat, hanem csak rámutatni a paradox helyzetekre, amelyek meghatározzák a modern társas kapcsolatokat, a hatalom természetét és az emberi vágy titkait.

Hogy miért jó ez? Teljesen kilógok– de éppen ez ad új színt ennek a platformnak is. Éppen az én írásaim bizonyítják, hogy az erotikus tartalomnak nem kell sekélyesnek lennie. Lehet róla írni gondolkodva, elemezve, kérdezve is.

Ez az irány nemcsak gazdagítja a platformot, de meg is nyithatja az utat mások előtt. Én egy utat mutatok, hogy lehet bátran máshogy írni. Hiszen vajon hányan vagyunk itt, akikben ugyanúgy ott vannak ezek a kérdések, csak eddig nem mertük kimondani őket?

Merre tovább? Itt viszont a tietek a szó. Mit gondoltok erről az irányról? Van helye az ilyen írásoknak ezen a platformon? Ti milyen gondolatokat hoznátok a felszínre?

Mert végső soron erről szól ez az egész: hogy merjük kimondani azt, amit érzünk, gondolunk, és amit látunk ebben a világban. Én elkezdtem. A kérdés csak az: ki csatlakozik?

Az ahogy írok valójában nem lóg ki a sorból, csupán csak kapcsolódás egy másik szinthez. Talán mindannyian keresünk valamit ezen a platformon – lehet kalandot, választ, önmagunkat vagy épp gondolatokat. És ha így van, akkor írásaim csak egy dolgot mondanak nekünk: azt, hogy nézz mélyebbre ember! Mert lassan van olyan ember, akinél a legbutább robot is okosabb. És ez óriási veszélyeket rejt.

Üdvözlettel;
John Connor
1991