Éreznélek...

Éreznélek téged, hosszan s gyengéden, úgy, ahogy senki,
Látnám a szemedben a vágyat, melyet titkon félt mindenki,
Suttognám füledbe: "Ölelj át, csókolj meg!",
Érintésemmel éreznéd, révbe értél végre.

Miénk a világ, a pillanatnyi csönd,
Örök némaságba fullad minden kimondatlan közöny,
S lelkünk szabadsága fellobban, mint a tündöklő Örömtűz,
Táncot jár, dalra fakad, életet fakaszt, mert mindez gyönyörű.

Senki meg nem értheti, mit szíved hangtalanul elzokog,
Aranyló trófea vagy, kegytárgy, idegen világban ki egyedül bolyong,
Szürkeségben, színtelen sötétben a kitaszított Vándor,
Mert Te is várod Őt, aki nem bánt, nem kínoz, nem birtokol.

Fogd meg a kezem, mellettem az leszel, ki lenni akarsz,
Érezd a szívem, mit lelkem mondana, csöndben hallgasd,
S együtt megtöltjük a fájdalmas Űrt, mi kínzott Téged,
Leszünk együtt egy világ - kettőnké az Élet...