A zsarolás (1. rész)

Mindig mellettem öltözött tornaórák után az a vékony fiú, aki kezdetekben oly undok volt velem. Gúnyolt, ütlegelt, és különféle aljas kis alázásokat talált ki külön az én számomra. Ám ahogy telt-múlt az idő, viszonyunk egyre barátibbá vált.
Utolsó gimnáziumi évünkben, azaz 13-ban (előkészítős osztályba jártunk) gyakran maradtunk benn az iskolában még tanítás után is kosarazni. A játékban ő volt az ügyesebb, de én szívesen játszottam az alávetettet. Aztán meccsek után jellemzően már csak ketten maradtunk az öltözőben. Ő rendszeresen alsóra vetkőzött, én meg csodáltam egyre ékesebben szőrösödő testén az izzadt kis szálacskákat, a finom kis hajlatokat, és persze a fecske alatt valami nagyon izgatónak az ígéretét.
Még nem zuhanyoztunk ilyenkor együtt, úgyis mentünk haza aztán, ahol nyugodtabban lehetett. Csak kinyújtottuk a lábunk, és pihegtünk.
Egy ilyen pihegés alkalmával arról kezdtünk beszélgetni, hogy melyikünkön hol milyen kis szőrszálak növögetnek. Végighúztam az ujjam a mellkasán, aztán a mellbimbóin. Hagyta, hogy tegyem. Így aztán folytattam. Érzékeltem, hogy tetszik neki. Csináld csak tovább, mondta. És láttam, hogy alul dudorodni kezd az alsója. Finoman lejjebb engedtem az ujjaimat. Az alsóján át elkezdtem simogatni a farkát. Életemben először műveltem ilyesmit, hátborzongató és egyben csodálatos volt. Aztán finoman átemeltem a nacit a farkán, amely teljes merevségében meredezett felém. Elkezdtem simogatni, éreztem ujjaimon, bőrömön a vérerek finom zúgását, alig észrevehető lüktetését.
Majd egy hirtelen gondolattól vezérelve számba vettem, elkezdtem nyalogatni, szopogatni. És csak nyalogattam, szopogattam, egészen belemerülve egy másik fiútest életébe.
Így meg sem hallottam a finom lopódzást a hátam mögött, a lépések előbb vad, majd hirtelen elhalkuló zaját, a suttogást, a finom kattanásokat. Csak aztán a hatalmas röhögést.
Egy egész fiúcsapat érkezett az öltözőbe, nyilván a következő osztály, akikről egészen megfeledkeztünk. Lefényképezték az aktust, lefényképezték, ahogyan faszt szopok. Fülig vörösödtem, addig keményre meredt farkam azonnal lelohadt.
Hatalmas röhögéseket hallottam, ilyen szövegekkel megspékelve, hogy „nézzétek a kis buzikat”, „ugye megvan a fénykép?”, hogy videó is? remek!”. Az osztálytársam is fülig vörös volt már persze.
Aztán a betóduló fiúk hangadója hozzánk fordult.
„Ide figyeljetek! Ha nem akarjátok, hogy holnap mindenki lássa Facebookon ezt a felvételt, akkor itt és most azonnal csókoljátok meg egymást.”
Remegtünk mind a ketten, egymásra néztünk az osztálytársammal. Mit tegyünk?
„A ti döntésetek!”
Egyszerre csak megvillant a szemünk, és egymás felé közelítettünk. Hosszan és érzékien szájon csókoltuk egymást.
De erre lett csak igazán hangos a röhögés.
„Na most már ez a felvétel is megvan!” – mondta a hangadó. „Rendben van, csicskák. Fölöltözhettek.”
Másnap mindketten kaptunk egy levelet a hangadó sráctól, ezzel a szöveggel: „Ha azt akarjátok, hogy ne kerüljön ki a kép az internetre, délután háromkor jelenjetek meg az iskola mögötti biciklitárolónál.”
Elmondtuk egymásnak, hogy milyen üzenetet kaptunk, és hosszú percekig elmélkedtünk rajta, hogy mit is tehetnénk.

(Folytatása követezik)