Hideg fejjel

Hideg fejjel még sosem sikerült aktusba keverednem.
Szépen, kimérten, megtervezve? Nem az én stílusom. Sőt, fel sem izgat, ha valaki ilyen. Tudjam, hogy hozzávetőlegesen 5 és 7 perc múlva szexelni fogunk? Uggyanmár.
Spontán. Akárhol. Akárkivel?
Egyetemista voltam, a szüleim háza melletti szuterénben laktam. Hamisítatlan diákévek, 2 naponta bulik, olcsó borok, cigaretta, nincs-holnap.
Nem kell ecsetelnem, hogy ennek hatására az egyetemi tanulmányaim gyakran problémákba ütköztek. Például ez az eset, amikor nem tudtam megérteni - nah jó, nem volt türelmem megtanulni - az önkonometria alapjait. Mint jó egyetemista fiú, egy lányt kértem meg, korrepetáljon: ő bejárt minden órára, jegyzetelt, ésatöbbi, én meg nem jártam be az órákra, nem jegyzeteltem, ésatöbbi.
Nevezzük Zsuzsinak? Nevezzük.
Zsuzsi a tipikus jókislány érzetét keltette. Volt szemüvege, pedánsan fésült haja, okostojás manírjai, átlagos, de mégis elengáns ruhái. Amilyen kis hülye, még ingyen is vállalta a felkészítésem, hiszen "nehogymár ezt ne értse valaki, félóra alatt elmagyarázom". Jólvan kiscsillag, kedd délután egykor induljon az a félóra, várlak - közöltem én, urasan.
A biztonság kedvéért minden ilyenkor szokásos úri teendőt elvégeztem, söprés ahol látszik, portörlés, ahol látszik, fanszőr borotválás, nem csak ahol látszik.
Zsuzsi kis, mellkasra ölelt mappával érkezett, szinte hallottam a madárcsicsergést a háta mögött, annyira tipikus képet nyújtott az ajtóban. Gyere be, köszönöm, hogy időt szánsz rám, ugyanmár, örülök ha segíthetek, legalább én is átismétlem, felesleges körök.
Azon olvasóknak, akik nem az ökonomoteria doktorai, mondom, hogy ebben vannak gyakorlati feladatok is.
Megmutatta, hogy kell egyet megcsinálni, haladhatok magamtól tovább a logikai úton, ő meg majd jól ellenőrzi.
Nah persze Zsuzsikám, egy órán sem voltam ott, jegyzetem sincs, majd pont egyedül fogom megcsinálni. Már csak azért sem tudtam volna megcsinálni, mert Zsuzsi közben a tévét bámulta a nagyon dögösre sikeredett vörös kanapémon, közben én meg a meglepően formás melleit bámultam.
Zsuzsi bazmeg, most nézem, ilyen jó melleid vannak, a seggedről meg már régóta tudok, komolyan, miértnem dugtunk még? - kérdeztem én, a gondolataimban.
Itt kell megjegyeznem, hogy sosem voltam az a tipikus jó-egyetemista-pasi, nem volt gitárom, sem trendien igénytelen hajam, de még művészpólóm sem. Nem, macsó sem voltam. Egyvalamim viszont volt, érzékem, hogy tudjam, mikor-kivel-mit kell tenni, ami még pont nem lép át a határon. Jó, dumálni is tudtam, de ez inkább csak az esélytelenek nyugalmából fakadt.
- Zsuzsi, kész a feladat, de én nagyonnemtudomhogy, érted, tényleg fogalmam sincs.
- Ne aggódj, mindjárt megnézem, és együtt végigmegyünk rajta.
A felettébb igényes, penésszagú szuterénemben volt egy nagy asztal, amire jól lehetett bort rakni, hálózaton conterstrikeozni, meg ilyenek. Itt készítettem el életem első ökonometria feladatát, és Zsuzsi itt tolta lejjebb a szemüvegét, hogy átnézze azt.
- Itt nem d-vel kellett volna osztani, isstenem, te nem is tudod, mi az a reciprok?
Zsuzsi pedáns farmere pedánsan követte popsija vonalát. Namost aki ismer, az tudja, hogy a segg a gyengém.
Ahogy morzsolgattam mögötte a kezem, hogy mégis jó lesz-e a feladat, ő pedig rázta lassan a fejét összevissza, hogy a fasztleszjó, egyre közelebb léptem hozzá.
Van az a pillanat, amikro összeér valakivel a lábatok egy asztalnál, de nem tudod, hogy a delikvens most nem érzi, vagy tetszik neki a testi kontaktus. Az én ágyékom az ős seggéhez ugyanígy ért, és én tudtam, hogy ő érzi.
2 centiméter. Ennyit mozdított a csípőjén, egy kicsit jobbra, olyan lassan és kecsesen, ahogy csak egy nő teheti ezt. Aztán 2 centiméter vissza.
Most írtam le azt a három másodpercet, amiben Zsuzsi egy könyvkukacból nővé avanzsált a szememben.
Ha egy prosztó pornófilmben lettem volna, akkor most megfodult volna, kibontotta volna a haját, a szemüvegét lejjebb biggyesztette volna, és valami olyasmit mondott volna, hogy na végre, csődör!
De mi az én kis szuterénemben voltunk, ahol Zsuzsi éppen a jólnevelt énje és a benne szunnyadó ribanc párharca közepette próbálta visszanyelni a hormonjait. Lágy mozdulatokkal, tényleg alig a bőréhez érve, pár ujjal simogattam meg az oldalát. Ahogy előre hajolt a feladat miatt, felcsúszott a felsője, így én a bőréhez érhettem. Nagyon puha bőre volt, hibátlan. Ahogy táncoltak az ujjaim a derekán és az oldalán, néha összerezzent, és bár a papírokat nézte, tudtam, hogy az elmúlt percekben egy betűre bambul, mert nem tudja mit kezdjen. Akarja, kívánja, de nem engedi magának.
Ez mondjuk egyenlő azzal, hogy nekem kell többet tennem az ügyért.

Folyt. köv.